9. fejezet

  Soha se gondoltam volna, hogy az életem egy nap alatt ennyire megváltozhat. Azt, hogy a szomorú, fájdalmas, unalmas mindennapjaimat, egy új, örömteli nap váltja fel. És ez mind csak azért, mert megismerkedtem egy számomra nagyon fontos emberrel.

  Mikor kimentem az utcára, először még nem mertem odamenni hozzájuk. Azon gondolkoztam, hogy hogyan lehetne a legjobb a benyomásom. Ugyanis azt mindenki tudja, hogy az első benyomás a legfontosabb. Megigazítottam a felsőmet, beletúrtam a hajamba, felvettem a lehető legőszintébb mosolyomat, és elindultam.
  Mindent előre elterveztem. Odamegyek, bemutatkozok, megkérdezem tőlük, hogy honnan jöttek, megismerkedek velük, aztán felajánlom a lánynak, hogy majd valamelyik nap bemutatom neki a környéket. Egy jó kis program mellett biztosan még jobban megismerem majd.
  Fantasztikus tervnek tűnt egészen addig, amíg el nem értem a házukig és meg nem láttam Őt. Rövid barna haja fel volt zselézve, a szemei ragyogtak, ahogy a nap rásütött, vékony, izmos teste pedig az ámulatba ejtett.  Kék kapucnis pulóver volt rajta, egy fekete csőnadrággal, és egy nike cipővel. Maga volt a tökéletesség.
  A lélegzetem is elakadt. Mikor odaértem a lány rögtön odajött hozzám, barátságosan üdvözölt, de nekem egy szó se jött ki a torkomon. Még mindig csak a fiúra tudtam koncentrálni. Nagyon ciki volt..
- Szia Amanda vagyok. Biztos te vagy a szomszédunk. Hollynak hívnak ugye?? Mrs. Elison már említette a nevedet a suliban, mikor mondtam neki, hogy erre a környékre költözünk.- vigyorgott.
- Ööhm.. Szia. Igen Holly vagyok. Bocsi nem értettem, mit is mondtál??- kérdeztem ártatlanul, közben fél szemmel figyeltem, ahogy a fiú bevisz pár cuccot a házba.
- Azt, hogy Mrs. Elison.. Áhh tudod mit, nem lényeges... Látom, hogy a bátyámat stírölöd. Helyes srác, ugye??- nevetett.
- Ő a bátyád??- néztem rá csodálkozva.
  Kicsit se hasonlítottak.. Talán csak annyiban, hogy mindkettőjüknek barna haja van, és mindketten vékonyak. De ezeken kívül semmi hasonlóság.
- Igen. Gyere bemutatlak neki is- mondta izgatottan.
- De nem, nem kell..-válaszoltam, de addigra már megfogta a kezemet és magával húzott.

  Eddig minden remekül ment. Nem a tervem szerint, de szuperül. Ez a csaj bámulatosan jó arc. Kicsit meglepődtem, mikor odajött hozzám és rögtön elkezdett velem beszélgetni. Nekem ez furcsa volt.. Soha senki se beszélt velem 2 mondatnál többet. Főleg nem ilyen barátságosan és normálisan.. Nem tudom, hogy hogy lesz szívem bármibe is belekeverni..
- A szüleink pár perce mentek el. Elhozzák a másik házban maradt cuccainkat. Olyan jó, hogy végre elköltöztünk. Ez a hely borzasztóan király, és itt a tengerpart is mellettünk. Kell ennél jobb??- ujjongott mellettem, miközben behúzott a kertbe.
  Az ajtó előtt viszont megtorpantam. Sose mertem ennek a háznak még a közelébe se jönni, most meg itt állok a küszöbön.
- Na mi az??- kérdezte türelmetlenül.- Nem jössz be??
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet..
- Nyugi már, a bátyám nem harap.
- Nem a bátyád miatt, hanem a ház miatt.. Egyszerűen taszít ez a környezet.
- Szomorúan hallom.- mondta szomorú arcot vágva.-De kénytelen leszel megszokni, mert mától kezdve szinte minden délutánodat itt töltöd majd. Persze csak ha lesz majd kedved hozzám.
  Hát persze.. Ő nem tud ennek a háznak a titkáról..
 Rám mosolygott. Próbáltam én is viszonozni, de a döbbenet inkább kiült az arcomra, mint egy normális mosoly. Most komolyan azt kérdezte, hogy lenne-e kedvem hozzá?? Szeretne velem lenni?! Nagyon furi ez a lány, persze jó értelembe. Kedvelem.
- Na szóval mi lesz? Bejössz, vagy nem??- kérdezte türelmetlenül. 
- Hát.. Be.
  Mikor beléptem a lábam alatt reccsent egyet a parketta. Aztán még egyet. Egyébként nem is tűnt olyan horrorisztikusnak a ház belülről, mint kívülről.
- Ne aggódj, nem fog összetörni alattad. Vagyis reméljük.. Jövőhéten úgyis átparkettázzuk a szobákat. Meg lefestjük a falakat is.. Mit ne mondjak ráfér már.. Ha van kedved, majd gyere át segíteni. Jó móka lesz- mondta. 
- Rendben, segítek.
- Szuper! Na de hol van James?? James!! 
- Itt vagyok fent!- kiáltott le az emeletről egy fiú hang.- Kérlek, majd rendezd be a szobádat te is! Nekem mindjárt el kell mennem!
- Oké, majd berendezem..-forgatta a szemét Amanda.- Szörnyű, hogy mindig van valami dolga. Biztos megint a barátnőjével találkozik..
  Barátnő?! Gondolhattam volna.. Egy ilyen srácnak csodálkoztam volna, ha nincs barátnője.
- Hogy mit mondtál?!- kiabált le megint.
- Semmit, semmit..-kuncogott a lány.- Gyere Holly segíts nekem rendezkedni. A bátyámat majd máskor megismered.
- Oké.
  Kicsit csalódott voltam, hogy nem ismerhetem meg most, de örültem is egy picit. Több időm lesz rákészülni a bemutatkozásra. Mondjuk észre se venne egy ilyen fiú. Főleg ha barátnője is van. 
  Kimentem és segítettem becipelni Amanda dobozait. Mikor a 2. dobozt vittem be a szobájába, akkor hallottam, ahogy James leviharzik a lépcsőn.
- Majd jövök! Anyáéknak szólj, hogy elmentem - mondta Amandának, aki rám nézett és csak ennyit mondott:
- Pff.. borzalmas.

  Nem sokkal azután, miután mindent a helyére raktunk és a szobát is kitakarítottuk, megjöttek Amanda szülei. Az anyukája nagyon csinos volt, és kedves, az apukája meg egy jól edzett, vicces pasas. Mint kiderült, mindketten nagyon jó fejek. Az apja rendőr, az anyuja meg könyvelő és emellett szeret festeni is. Agyondicsérte a tájat, és a várost. Na és persze elmondása szerint, nagyon örült, hogy megismerhetett. Én úgyszintén. De mivel már sötétedett, haza kellett indulnom. 

  Otthon óriási hangulat fogadott. Hát persze.. haza jöttek a fiúk! Ahogy levettem a cipőmet, Charlie már futott is felém, a nyakamba ugrott és megpuszilt.
- Szia Holly, végre itthon vagy!- mondta. A szeme csillogott a boldogságtól, és megölelt. 
- Én is örülök neked- nevettem és megfogtam, hogy le ne essen.
Egész végig ott maradt a kezemben, és erősen szorított, amíg oda nem értünk a nappalihoz.