6. fejezet

  Csak álltam. Levegőt is alig tudtam venni. 
- Nem, ez nem lehet.. Biztosan csak viccelnek.. Nem halhat meg. Mi lesz velünk nélküle?? - a gondolatok, a szomorúság, fájdalom, düh, harag, csalódottság és a kilátástalanság egyszerre halmozódott fel bennem. 
A doktor részvétet nyilvánított, majd elment. Mintha ezzel olyan sokra mennénk.. Haragudtam rá, mert nem tudta megmenteni. Haragudtam az egész világra. Ordítani tudtam volna a fájdalomtól, de nem tettem. Csak álltam és sírtam. Néztem a semmibe és fogtam anyumat, aki őrülten zokogott a vállamon. Nem akartam elengedni, mert tudtam, hogy ebben az állapotban nem tudná magát egyensúlyban tartani. Csak álltunk a kórház közepén és sírtunk. A fejemet még jobban odanyomtam a kabátjához, és még erősebben magamhoz szorítottam. Szerettem volna, hogy érezze, hogy én vele vagyok. Vele vagyok, és vele leszek örökre. 

  Az elkövetkező pár nap életem legrosszabb és egyben legnehezebb napja volt. Tényleg. Minden reggel, mikor felkeltem, reménykedtem benne, hogy ez az egész csak egy rossz álom volt. A szokásos időben felöltöztem, lementem a lépcsőn a konyhába, csináltam magamnak reggelit, leültem, és vártam a többieket, de nem jött senki. A fiúk pár napja mamáéknál voltak, nem is tudtak az egészről semmit, anyum meg szinte egész nap ki se jött a szobájából. Mikor ráébredtem, hogy ez ami történik, a színtiszta valóság, a fájdalom az egész testemen áthatolt. Minden nap.     
  Felálltam, és körbenéztem. Az aznapi újság szokásosan ott volt az asztalon apu széke előtt. Ezek szerint anya már ébren van. Gondoltam, még nem evett semmit, ezért csináltam neki lekváros pirítóst, hiszen az volt a kedvence, és hozzá facsartam neki friss narancslevet. Ezeket ráraktam egy tálcára és elindultam a szobája felé. Mikor benyitottam, zsebkendők, ruhák és könyvek sokaságát láttam szanaszét a padlón. 'Majd később, ha lesz időm, összepakolok - gondoltam. Körülnéztem. Anya az ágyon feküdt a fal felé fordulva. Úgy tűnik még visszaaludt egy kicsit. Csendben leraktam az éjjeliszekrényre a tálcát és lábujjhegyen kisétáltam a szobából. Vettem egy nagy levegőt. Sajnáltam. Az én mindig tudatos, vidám anyukám összeomlott. Szörnyen bántott, hogy nem tudok neki segíteni. Fájt neki ami történt. Nekem is. De én mégse veszíthettem el önmagamat. Nem enne semmit egész nap, teljesen lefogyna, és az egészségére is figyelnie kell. Viszont ez, hogy próbáltam odafigyelni rá, és gondoskodni róla, miközben az én lelkemben is óriási volt a szomorúság, és a zűr kifárasztott. Gyenge voltam, és tanácstalan. Úgy éreztem, nem tudom nézni ezt sokáig, hogy anyum is így tönkremegy ebben. Az emiatt, és az apum elvesztése miatti fájdalom csak gyűlt bennem. Szinte teljesen felemésztett. 

  A szobám helyett a fürdőszoba felé vettem az irányt. Csendesen kinyitottam az ajtót, majd a kulcsot elfordítottam a zárban. A zár kattanása sokáig visszhangzott a fejemben. 
Megnyitottam a csapot. A víz hangja ahogy a kádba ért, idegesített, majd megőrültem annyira zavart. Csendre vágytam, és nyugalomra. Semmi másra. 
  Öntöttem a kádba egy kis tusfürdőt, majd odamentem a szekrényhez és kinyitottam az ajtaját. Egészen hátranyúltam, mire kitapintottam azt a két dolgot, amire szükségem volt. Magam felé fordítottam a két dobozt, hogy lássam, mi van ráírva. Nyugtató és fájdalomcsillapító. Pont ez kell nekem. Kinyitottam a dobozokat és kicsúsztattam belőlük a bogyókat, amik egészen kicsik voltak. Néztem őket, majd a tenyerembe vettem mindkettőből 1-1 db-ot. Sok ideig csak szemeztem velük, néztem, hogy mennyire picikék, és azon gondolkoztam, hogy vajon mennyi anyag lehet egy ilyen aprócska dologban. Ekkora fájdalmat, amekkorát érzek, biztosan nem fognak elmulasztani. Hosszas töprengés után gondoltam egyet, és még 2 db-ot mindkettőből a kezembe vettem. Egyszerre a 6 gyógyszert a számhoz emeltem, bekaptam és lenyeltem. Még nem éreztem a hatását, de reménykedtem benne, hogy lassan hatni fog. 
  A víz, már a kád közepén is túl járt, ezért elzártam a csapot. Levettem a ruháimat, és beleléptem a meleg vízbe. A forró víz egy ideig még bántotta a bőrömet, de aztán kezdtem megszokni, és később már bele is feküdtem. A víz selymesen simogatott, teljesen ellazultam. Egy jó meleg fürdő mindig jól esett. Csak feküdtem benne, becsuktam a szememet, és nem gondoltam semmire. Vagy fél óra lazulás után, úgy gondoltam, hogy kiszállok, felöltözök és lemegyek a partra sétálni egyet. Anyunak hagytam egy üzenetet és le is mentem.

  Volt egy hely a parton, ahova senki se járt már, mert nem vezetett le odáig az út. Na az a hely volt, az én kedvenc helyem. Még kicsi koromban találtam teljesen véletlenül, mikor a szüleim napoztak a szabad strandon, én meg felfedezősdit játszottam. Természetesen, amilyen béna vagyok most, olyan béna voltam kicsinek is, és a nagy kutatás közben, egy kőben hasra estem. Akkor pillantottam meg azokat a nagy sziklákat, amik azóta is a rejtekhelyemként szolgálnak. Mindig odamentem, ha kikapcsolódásra vágytam, ha gondolkozni akartam, ha egyedül akartam lenni, vagy ha ki akartam tisztítani a fejemet. Most leginkább az utóbbi kettő miatt mentem le, és töltöttem ott egy kis időt. A tenger moraja, és a szellő lágy simogatása lenyugtatott. Egyszerűen imádtam ott lenni. 
  Most kivételesen nem csak magamat, hanem egy mappát, és ceruzákat is vittem magammal. Szerettem volna rajzolni. Az is lefoglal, és valamilyen szinten lenyugtat.. Szerettem magamból leírni, vagy kirajzolni az érzéseimet, attól függetlenül, hogy nem voltam valami művészlélek.. Kerestem egy nagy sziklát, és leültem a tetejére. Magam előtt láttam a tengert, a sirályokat, és a gyönyörű szép kék eget, aminek a színe szinte egybefolyt a tenger színeivel. A nap hét ágra sütött, és a sugarai rávetődtek a víz felszínére. Elképesztő látvány volt..