Másnap Mrs. Elison tanárnő eljött, hogy tanuljunk egy kicsit. Már régóta nem láttam.. Úgy gondolta, hogy ebben az időszakban úgyse tudnék a tanulásra koncentrálni. Hálás voltam neki a figyelmességéért. Valóban nehezen ment volna. Vettünk pár anyagot.. Elég rendesen le voltam maradva, de elmondása szerint könnyen bepótolom majd. Mindig csak erősít a szavaival. Nagyon szeretem és tisztelem.
Mikor már el kezdett pakolni, rákérdeztem, hogy tud-e valamit a szomszédban lévő ház előző lakóiról. Fogalma se volt, hogy ki lakhatott ott, de nem is nagyon érdekelte a dolog.. Szóval nem tudtam meg többet arról a férfiról. Csak annyit tudtam, hogy a lánya halála után elutazott.. Visszajött volna?? De mégis minek?? Bosszút állni a lánya halála miatt?? Viszont az is lehet, hogy a gyilkos csak véletlenül hasonlított a könyvben lévő férfihoz..
Délután 3 óra körül jött Amanda és kieszeltük a tervet. Elsétálunk az erdőig és körülnézünk. Ha nem látunk senkit, bemegyünk. Ha viszont érezzük, hogy valaki figyel minket, azonnal haza jövünk. Megnéztük a jegyzeteket a pasas naplójában, csak azért, hogy lássuk, mégis merre induljunk. Úgy gondoltuk, hogy ma még csak nyomokat keresünk, majd máskor visszamegyünk és megkeressük a házat is. Amanda hozta a fényképezőgépét is, hogy le tudja kapni a fontos dolgokat. Mikor már úgy éreztük, hogy készen állunk, elindultunk.
Az úton nem volt semmi szokatlan. Minden a helyén volt, és mikor körülnéztünk nem láttunk senkit. Persze ez még semmit se jelentett.. Csendben sétáltunk, egy szót se szóltunk egymáshoz, csak néha egymásra néztünk, hogy megnyugtassuk magunkat, hogy ott van a másik mellettünk.
Az erdőhöz érve Amanda megtorpant.
- Ez biztos jó ötlet??- kérdezte.
- Ha már eljöttünk idáig, végigcsináljuk. Mi baj lehet?? Max megölnek..- próbáltam viccelődni, de igazság szerint ezzel csak még jobban magamra ijesztettem.
Az erdő ijesztő volt. Most különösen, hiszen tudtuk, hogy egy gyilkos rejtekhelye. A falevelek ropogtak a talpunk alatt és néha hallottunk 1-2 madarat a bokor alatt ugrálni. Fújt a szél is, pont annyira, hogy teljesen összekócolta a hajunkat. Figyelmesen nézelődtünk, de sehol egy nyom.. Legalább egy zsebkendő, vagy egy üvegdarab. De nem.. Sehol semmi.
Órákig bóklásztunk. Amanda sok képet csinált, csak nem arról, amiről kellett volna. Még rólam is csinált pár idióta fotót, de nem akartam rajtuk nevetni, mert azzal is csak zajt csaptam volna. És most az volt a cél, hogy minél csendesebben és észrevehetetlenül találjuk meg emberünket.
Kezdett hűvösebb lenni.
- Holly én fázok- vacogott mellettem és becipzározta a pulcsiját.
- Jó, oké akkor menjünk haza- mondtam csalódottan.
Körbenéztünk, de mindenhol csak fát láttunk. Most még is merre menjünk?? Eltévedtünk.
Elkezdtünk az ellenkező irányba sétálni, hátha úgy kijutunk, de hiába mentünk, csak még jobban eltévedtünk. Már kezdett lemenni a nap is, térerőnk meg persze, hogy nem volt.
- Kijutunk innen valaha??- kérdezte Amanda kétségbeesetten.
- Hát jó lenne, még mielőtt a pasas ránk talál.
- Na ne, te ez most kom..
- Pszt! Hallottam valamit.
Lépteket hallottam a hátunk mögött, ami egyre hangosabb lett. Már Amanda is hallotta.
Megfogta a kezemet, és elkezdett rohanni. Rántott maga után, de olyan erősen, hogy majdnem orra estem. Ahogy mi futottunk, úgy futott utánunk ő is. Szaladtunk, már alig hallottuk, hogy jön mögöttünk valaki, és már szinte biztos volt, hogy megmenekülünk, mikor természetesen megint béna voltam, nem figyeltem az orrom elé, aminek a következménye az lett, hogy fejjel nekiszaladtam egy fának.
- Siess Holly!- hallottam Amanda kiáltását, aki útközben elengedte a kezemet.- Holly! Holly!!
Elkezdtem szédülni, megtámaszkodtam a fában, de nem bírtam sokáig. Elterültem a földön. Behunytam a szemem és lassan már Amanda hangját se hallottam. Csak feküdtem az avarban és már csak azt éreztem, hogy valaki rám veti magát..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése