8. fejezet

  Nem szóltam egy szót sem, csak néztem fel a plafonra. Sötét volt. Mellettem az óra már 00:48-at mutatott. Feküdtem, forgolódtam, de nem sikerült sehogy se elaludnom. A vázás eset óta nyugtalan voltam... Jó, lehet, hogy őrültnek tartotok emiatt, de biztos vagyok benne, hogy van valaki még rajtunk kívül a lakásban. Pedig körbejártam az egész házat, de nem láttam senkit. Benéztem az összes kanapé alá, megnéztem az összes szekrényben, még az ágyam alá is benéztem, de sehol egy árva lélek. Most biztosan azt gondoljátok, hogy megbolondultam, mert lehet az is, hogy a váza a légáramlat miatt esett le. Vagy mert túlságosan a szekrény szélén volt. De nem, tutira nem erről van szó. Érzem, hogy valaki itt van. Érzem, sőt tudom, hogy itt van, de legnagyobb meglepetésemre nem félek tőle. Pedig lehet, hogy kéne..
A nagy gondolkozás közepette becsuktam a szemem és lassacskán elnyomott az álom.

  Álmomban abban az erdőben jártam, ami az út szélén volt és ahol azt a férfit láttam. Sokáig csak sétáltam, nézegettem a fák lombjait, és az erdőben rejlő apró kis részleteket. Tudtam, hogy egyenesen kell mennem, esküszöm, hogy valami vonzott arra. Mikor már vagy 20 perce csak mentem, éreztem, hogy egyre közelebb kerülök a célomhoz. Az erdőnek lassan vége lett, és magam előtt csak világosságot láttam. Belesétáltam a vakító fénybe és eljutottam egy tisztásra, aminek a közepén egy kis csemetefa állt. Odasétáltam, megnéztem, majd tovább indultam és észre se vettem, hogy előttem egy nagy gödör fekszik. Csak 1 lépés kellett volna, hogy beleessek, de mikor már emeltem volna fel a lábamat a földről, egy hang szólalt meg mögöttem.
- Vigyázz!
Hátranéztem, de senki nem állt mögöttem. Meghökkenten néztem körül, de sehol senki. Biztosan csak képzelődtem.. Mikor visszafordultam, hogy tovább menjek, megláttam magam előtt a gödröt, ami addigra már óriási szakadékká nőtt. Ijedten ugrottam hátra.
- Még jó, hogy szóltam. Most nézd meg.. Beleestél volna, ha én nem vagyok itt.. - mondta gúnyosan a hang.
- Ki vagy te?? - kérdeztem kisebb ijedtséggel a hangomban.
- Ne szarj be a félelemtől! - nevetett kicsivel távolabb tőlem. - Elég, ha annyit tudsz, hogy egy ismeretlen ismerős.
- Ez nem vicces.. Legalább annyit megtehetnél, hogy előjössz és nem bujkálsz előlem.- mondtam lenézően.
- De hát én itt állok melletted.- válaszolt a hang tényleg egész közelről.- Az már a te bajod, hogy nem látsz...
Hülyének éreztem magam, mert tényleg nem láttam.
- Ne nézz már ilyen fapofával - nevetett.
- Én nem nézek fapofával.. Egyszerűen csak nem értem, hogy mi ez az egész. Nem látlak, nem is ismersz, én se ismerlek téged. Te mégis megmentetted az életemet. De mégis miért?? Hogy utána ezt a béna játékot játszd velem??
Már nagyon ideges voltam. Nem szerettem, ha szórakoznak velem.
- Jól van, nyugi Holly.- mondta komolyan.- Nem akartalak felidegesíteni, egyszerűen csak jó mókának tűnik ez az egész. Én látlak, te nem látsz.. Érted.. Na de hagyjuk. Nem ezért mentettelek meg. Azért tettem, mert ez a dolgom. Az se igaz, hogy nem ismerlek. Tudok rólad mindent. Az ereidről is, és a gyógyszerekről is. Hülyeség volt mindkettő.. Csak gratulálni tudok.. Ja, és akár hiszed, akár nem már találkoztunk. Hehe, engem kerestél egész nap, közben végig ott voltam mögötted.- tört ki megint hatalmas kacagásban.- Amúgy a nevem Joe. Johanna.
Az állam is leesett.. Itt ez a hang. Tudja a nevemet, ismeri minden lépésem, az összes tettemet, és azt állítja, hogy ma én őt kerestem. Valaki csúnya tréfát csinál belőlem, csak nem tudom, hogy ki..
- Kinek vagy a kémje?? Ki küldött utánam?? Kinek dolgozol?? Kamerák vannak a házunkban?? Mond meg az igazat! Követelem!- kiabáltam a semmibe.
- Ne aggódj, nincsenek kamerák a házatokban, és nem kémkedek utánad. Én nem.. De bajban vagy Holly.. Szörnyen nagy bajban, ha tovább követed a terveidet. Szükséged van rám.
  Remek, már a gondolataimban is olvas. Ki a franc ez a Johanna?? És mégis mit képzel magáról, hogy csak úgy szó szerint a semmiből ilyeneket mond nekem?? Ezeket biztos csak kitalálja azért, hogy engem felidegeljen. Nem érdekel az egész! 
  Az eres és gyógyszeres dologtól mégis kíváncsi lettem.. Senki se tudott róla, csak én. Tudtommal. De ezek szerint nem én voltam az egyetlen.
  Rengeteg kérdésem lett volna még hozzá, de erre nem volt időm, ugyanis a hang eltűnt a lánnyal együtt és a szakadék helyett pedig egy folyó képződött, amin a hídnak az egyik oldala pont előttem volt. Átnéztem a másik oldalára. Nem hittem a szememnek. A vér is megfagyott bennem. A fekete ruhás férfi 20 méterre állt előttem, a híd másik oldalán. Az arca takarásban volt, csak a kárörvendő mosolyát láttam megvillanni. Elkezdtem ellenkező irányba futni, de egy kiálló gyökérben megbotlottam és elestem. Hallottam, hogy fut utánam, de mikor már a földön feküdtem, az ő lépései is lelassultak. Nem mertem szembe nézni vele. Már nem jött közelebb. Egy kattanást hallottam. A hátamon a hideg futkosott és alig kaptam levegőt a félelemtől. Ezután jött az a dolog, amitől a legjobban rettegtem. Egy jól irányított pisztolylövés.

  Riadtan ugrottam fel az ágyból. A víz csurgott rólam, és a levegőt is kapkodtam. Megnyugodtam, mikor láttam, hogy a szobámban vagyok és nincsen semmi baj. 
  Az álmok ugye nem szoktak teljesülni?? Vagy ha igen, akkor ugye nem mindegyik?? Nem akarok még egyszer összefutni azzal a pasassal. Na meg az a lány.. Akinek csak a hangját hallottam. Ő tényleg velem van mindig?? Most is?? És komolyan gondolta, mikor azt mondta, hogy segít?? De akkor miért tűnt el, mikor az az ember megjelent?? Olyan valósághű volt minden.. Annyira furcsa.. 
  Ránéztem az órámra, ami már 10:54-et mutatott. Lassan öltözködnöm kell. Ma biztosan átmegyek és bemutatkozok az új szomszédoknak. Csak nem tudom, hogy mikor jönnek. Vagy hogy egyáltalán jönnek-e. Süssek valamilyen pitét, amit a filmekben szoktak, vagy vigyek virágot?? Biztos teljesen bolondnak néznének, ha betoppannék egy csokor virággal a kezemben. Inkább csak átsétálok és lesz, ami lesz..
  Bementem a fürdőszobába, bevettem a nyugtatót és átöltöztem. Ma jönnek haza a fiúk is. Már nagyon hiányoznak. Biztos mesélnek majd egy csomó mindent. Szeretnek mamáéknál lenni. Én is szerettem, de az utóbbi időben egyre kevesebb idő volt rá, amit nagyon bántam. Hirtelen egy gondolat futott át az agyamon. Mit mondok majd, ha apáról kérdeznek?? Valószínűleg terelni fogom a témát, de azt se csinálhatom az örökkévalóságig.. Szegénykéim. Mennyire hiányozhat nekik is..
  Pár perc múlva hallottam, hogy a házunkhoz közel leparkol egy autó. 
- Drágám, kik ezek fekete BMW-vel??- kiáltott fel anya az emeletre. 
- Az új szomszédok! - válaszoltam, miközben kirontottam a fürdőszobából. Végre itt vannak!
Felkaptam a cipőmet, és egy puszit nyomtam anyum arcára.
- Új szomszédok?!- kérdezte meghökkenve.
- Majd jövök anya!- kiabáltam az előtérből, és becsaptam az ajtót.