2012. november 22., csütörtök
12. fejezet
Miután kiszabadult a szorításomból, leültünk az ágyra egymás elé. Szorosan megfogta a kezemet és feltett pár kérdést.
- Na szóval.. Apukád mikor halt meg??
- Nem olyan régen.
- És hogy ölte meg ez a pasas??
- Pisztollyal lelőtte.
- Szerinted volt valami közük egymáshoz azelőtt??
- Nem hiszem.
- Félsz??
- Nagyon.
- Én is. Most jut eszembe. Apum rendőr. Őt meg tudnám kérdezni a fejleményekről..
- Az nagyon jó lenne- mondtam boldogan, de aztán eszembe jutott, hogy jobb lenne, ha erről felnőtt nem tudna.- De.. Inkább ne mondj neki semmit.
- Ő lehet, hogy tudna segíteni Holly..-győzködött.
- Nem baj. Nem szeretném, ha tudnának róla.
Csak ültünk szemben egymással néztünk magunk elé, egészen addig, míg Amandát fel nem hívta valaki. James volt az, és azt akarta, hogy Amanda azonnal menjen haza.. Volt valami oka, talán talált valamit, de nem volt teljesen érthető, amit mondott..
- Biztos valami régi kacat miatt rángat haza..- mondta unottan.- Néha meg tud őrjíteni...
Kénytelenek voltunk elbúcsúzni egymástól, de megígérte, hogy amint ráér, felhív és találkozunk.
Miután eltelt fél óra, bevettem a szokásos gyógyszer adagomat, és leültem a tv elé. Már majdnem elaludtam, mikor hallottam, hogy valaki rohan kint a járdán, pont a házunk felé. Kinéztem az ablakon és láttam, ahogy Amanda eszeveszettül fut. A kezében valami könyvféleség volt.
Láttam befordulni a kapun, így hát mentem és ajtót nyitottam neki.
- Ilyen hamar visszajöttél??- mosolyogtam rá.
- Holly, Holly! Nézd James mit talált..- mondta izgatottan és a kezembe nyomta a könyvet.
Egy régi, poros könyv volt, a borítója is már elég viseletes. Kinyitottam és egy csomó lap csak úgy bele volt rakva, mellettük pedig még ép lapok voltak. Tele volt képekkel és szöveggel.
- Mi ez??- kérdeztem.
- Ez egy napló. Valószínűleg azé az emberé volt, aki a házunkban lakott, de most már a miénk.
Eszembe jutottak az előző lakók. Máris érdekesnek tűnt ez a kis könyv.
- Na szóval arra gondoltam, hogy megmutatom.. Átnézegethetnénk együtt.
- Oké, ez jó ötlet.
Elkezdtük lapozgatni, és egyre több figyelem felkeltő dolgot találtunk benne. Voltak köztük újságcikkek, a város különböző pontjairól képek, és különböző fegyverek leírásai is. Ez is mind elég furcsa, de a legijesztőbb, az az egyik kép volt. Pont ugyanaz az ember, akit az erdőben láttam. Vagyis hasonlított rá. És egy ház mellett állt, ami valószínűleg egy erdőben volt. Lehet, hogy ez a mi erdőnk..
- Amanda. El kell mennünk az erdőbe- mondtam határozottan.
- És ha elkapnak??
- Óvatosak leszünk..
- Na persze.
- Kérlek.. Meg kell tudnunk, hogy ez a ház ebben az erdőben van-e. Azt ígérted segítesz..
- Igen, csak..
- ??
- Semmi.. De mégis mikor??
- Holnap.
- De holnap suli van..
- Suli után.
- Hát jó- sóhajtott fel.- Viszont most mennem kell. Akkor majd holnap találkozunk. Szia!
- Oksi, szia.- köszöntem el én is, és becsuktam mögötte az ajtót.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése