Míg én Jamesre vártam, anyumék is visszajöttek és elkezdtek nekem mesélni. Kiderült, hogy a fényképem fent volt a neten, hátha látott engem valaki és tudja értesíteni anyumékat. A helyi újságokban is írtak rólam pár cikket, és több 100an kerestek, mikor eltűntem. Mikor megtaláltak és behoztak, rengeteg ember küldött nekem virágot és leveleket, e-maileket, hogy jobbulást kívánjanak. Sajnos nem olvashattam el egyet sem, mivel ezek mind az otthoni címemre mentek.
- És hogy találtatok rám?? Honnan tudtátok, hogy baj van?? - kérdeztem.- Egy lélek nem volt az utcán, mikor meglőtték Jamest..
- Szemtanúk tényleg nem voltak..- válaszolta anyum. - Viszont Boby veletek volt, és valószínűleg mikor meghallotta a lövést és érezte, hogy baj van, hazafutott. Éppen mosogattam, mikor hallottam, hogy eszeveszetten ugat kint az ajtó előtt. Kimentem megnézni, hogy mi a baj. Mikor kinyitottam az ajtót, ő rögtön elkezdte húzni a nadrágom szárát, ezzel jelezve, hogy menjek utána. Körülnéztem, de titeket nem láttalak sehol, ebből gondoltam, hogy gond lehet. Követtem, és elvezetett Jameshez. Mikor láttam a vértócsát körülötte, hívtam a mentőket, akik szerencsére hamar kiértek és segítettek. Ő akkor még magánál volt és szinte sírva mondta, hogy ne haragudjak rá, amiért nem tudott rád vigyázni és hogy nagyon nagy bajban vagy, mert elvitt a gyilkos magával. Mikor elment a mentő, rögtön hívtam is Amanda apukáját, aki elindította a nyomozást a rendőrségen. Boby éjjel-nappal velük volt és ő vezette be őket az erdőbe is, de több km-re volt az a hely, ahova téged vitt ez az őrült. Miközben ők kerestek, Amanda beszámolt a kis nyomozásotokról és megmutatta a képeket, iratokat, amiket találtatok. Bolondság volt belemenni egy ilyen dologba, rögtön szólnotok kellett volna egy felnőttnek és akkor nem történik ez. Senki se tudta, hogy merre lehet az a kis ház, csak egy favágó, aki szinte az erdőben élte le az életét és talán egyszer járt arra. Az ő segítségével találták meg a házat, de te nem voltál sehol. A legnagyobb szerencsénkre, Boby érezte az illatodat és utánatok ment. Azon a héten már én is a rendőrökkel mentem, mert nem bírtam tovább a tétlenkedést. Kaptam 2 pisztolyt is a biztonság esetére. Láttad volna Amandát.. Ő is jött volna, de nem engedtük neki, ezért, hogy segítsen, felrakta a netre, hogy keresünk, plakátokat csinált, és ő adott egy rövid ismertetőt rólad az újságnak is. Magát hibáztatja még most is az egészért. Valójában mindenki önmagát hibáztatja, de a fő az, hogy már velünk vagy. Mikor a szirthez értünk, szinte reménytelenné vált minden, azt hittük, rossz nyomon haladtunk idáig, de pont akkor mászott fel a gyilkos. Először azt feltételeztem, hogy lezuhantatok, de ő megtudott kapaszkodni és felmászni, téged meg örökre elveszítettelek, de szerencsére nem így történt. Nem tudom, hogy volt benned annyi erő, hogy felmássz kicsim, de nagyon büszke vagyok rád.
Miközben mesélte az eseményeket, az összes emlékkép felvillant előttem abból a pár napból. A házban töltött hetek, a barlang, mikor menekültünk, fáztam, éheztem, fájt mindenem, de reménykedtem és nem adtam fel. Fájdalmasan tudatosítottam az elmondottakat magamban, miközben az összes képet társítottam anyum emlékeihez. Soha többé nem akartam átélni ilyet, sőt még hasonlót sem.
- És mi történt utána??- kérdeztem, hiszen még nem ért a végére.
- Abban a pillanatban, mikor a gyilkos meglátta, hogy felértél, elkezdett rohanni feléd és berántott magával a vízbe. Próbáltam rendesen célozni a pisztollyal és el is találtam párszor, de nagyon féltem, hogy téged foglak meglőni. Amanda apukája már mikor futott feléd a gyilkos, akkor utána rohant és utánatok is ugrott a vízbe, hogy kimentsen téged. A rendőrség motorcsónakkal jött és kihúzott titeket, aztán mikor kiértetek a partra, helikopterrel a kórházba szállítottak. Minél hamarabb stabilizálni kellett az állapotodat, ezért átestél pár műtéten, de sikerült, viszont ami a legrosszabb volt, hogy a nagy zuhanás és vízbe csapódás miatt még jobban beverted a fejedet és pár napig kómában feküdtél. Úgy aggódtam miattad drágám. Nagyon szeretlek.
- Én is téged anyu - feleltem. - És a gyilkos?? Elfogták??
- Tudod Holly, azt mondták, hogy ha valaki egy ekkora mélységbe zuhan, úgy, hogy kétszer is meglőtték, nem sok esélye marad a túlélésre..
- Anya én nem ezt kérdeztem. Elfogták?? Megvan??
- Nagyon mély volt a víz alattatok és tele volt sziklával. A teste valószínűleg elsüllyedt, vagy egy szikla felnyársalta, de az is lehet, hogy ráesett egy a testére. Csak találgatnak, hogy mi lehet vele, de nem találták meg. Viszont abban biztosak, hogy meghalt. Nincs olyan hely, ahol annyi időn belül kitudott volna mászni. Nem kell többet félned miatta. Meghalt.
- Értem.
Kicsit se mondanám, hogy teljes mértékben megnyugodtam, de ha azt mondják, meghalt, akkor meghalt. Elfogadtam.
Telt az idő, gondolkoztam. Lassacskán meghozták Jamest is. Az altató miatt még aludt, de nagyon aranyosan. Látszott az arcán, hogy megviselték a műtétek. Nagyon rossz volt így ránézni, de tudtam, hogy most már semmi baj nem történhet vele. Biztonságban van és meg fog gyógyulni. Ha hazamegyünk vigyázok rá, és gondozom, amíg fel nem épül.
Amikor mellém tolták és a kezemmel megfogtam az övét, sóhajtott egyet. Felé fordultam amennyire csak tudtam, és figyeltem. Láttam, hogy minden levegővételénél kicsit összeszorítja a szemét. Fájt neki.
- Már csak másfél hét és hazamehet - mondta a nővérke mamámnak. - Kérem értesítse a fiú szüleit. Ő is hazamehet nemsokára.
- Hallottad?? - suttogtam Jamesnek. - Nemsokára hazamehetünk.
Egyik nap a másik után. James állapota és az enyém is egyre gyorsabban javult, mióta együtt voltunk. Mikor felkelt, alig akart hinni a szemének és elmondta nekem is, hogy mennyire sajnálja, és hogy mennyire szeret, örökké vigyázni fog rám. Rengeteget beszélgettünk, röhögtünk. Amanda is meglátogatott minket minden nap és mindig mesélt valamit. Az infúzióktól már az utóbbi időben elegem volt, de egyre jobban és jobban éreztem magamat. Több műtétünk már nem volt, csak pihentünk. Így telt el az a másfél hét..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése