31. fejezet

  Történt már veled olyan eset, hogy úgy érezted, végre minden a legnagyobb rendben van, végre sikerült a mélypontról visszatérni a normális kerékvágásba, erre megjelenik egy dolog, egy tárgy, vagy egy személy, ami/aki újra az eszedbe juttat mindent?? Amiről azt hitted, hogy már végre elfelejtetted, vagy már nem számít annyira, az újra előjön, fontosnak érzed, talán még fontosabbnak, mint azelőtt, és egyszer csak azon veszed észre magad, hogy megint kezdesz visszazuhanni és sírsz?? A tehetetlenség, a fájdalom, a mérhetetlen nagy szomorúság és a félelem újra kihat rád. Igen, félsz, hogy újra odakerülsz, ahonnan még akkor elindultál kifelé, nem akarod újra átélni azokat a napokat, szenvedéseket, mint akkor. Egyre több emlékkép törik elő a semmiből, de te semmit nem tehetsz, csak tűröd, ahogy a szemed előtt megy el mind, így gyötörve téged és azt suttogva: "Megérdemled ezt az érzést, megérdemled, mert bűnhődnöd kell..", de hogy miért, az örök kérdés marad számodra. Csak folynak a könnyek az arcodon, az idő mintha megállna körülötted és tudod, hogy nem kérhetsz segítséget.. nem keverhetsz bele senkit se a problémáidba, mert úgyse értenék meg, úgyse tudnának segíteni, vagy ha igen, akkor se akarod őket ezekkel zaklatni, esetleg bajba keverni. "A te bajod.." szokták mondani, és tudod, hogy igazuk van. Önmagadnak kell megoldanod ezt is, mert csak így léphetsz tovább..
  Nos igen. Így éreztem akkor. Olyan csapás volt ez számomra, mint mikor a legrosszabb rémálmodból felébredsz egy másik, még annál is rosszabb álomban.
  A levél tartalma nem volt sok, csupán csak 2 mondat, mégis összetört lelkileg. Nem akartam, sőt.. Soha nem is gondoltam volna, hogy ez megtörténhet.

  Időközben kaptam egy sms-t anyuméktól, hogy mamáéknál alszanak, mert mamám nem érzi túl jól magát és papa nem győzi egyedül megcsinálni a házimunkákat. Ettől még jobban bepánikoltam, mert nem akartam egyedül maradni a házban estére. Viszont azt se akartam, hogy egyedül hagyják papámat a rengeteg elintéznivalóval, mert ő amúgy is elfoglalt ember, a sok papírmunka mellett nem lett volna semmire se ideje és valakinek mamát is ápolni kell, így egy 'Oké' válasszal el is intéztem anyumat.
  Kinéztem az udvarra a tenger felé. Már sötétedett. Minden függönyt behúztam, és mindenhol felkapcsoltam a villanyt. Mindenhol körülnéztem, bezártam a fiúk és anyumék szobáját, majd leültem a kanapéra és bámultam a kezemben lévő papírra. Éreztem ahogy újra lezsibbadok. Csak az óra kattogását hallottam és csak a betűkre tudtam koncentrálni.Teljesen belemélyedtem a sorokba, így körülbelül a szívbaj jött rám, mikor megszólalt a csengő.  
  A lábam elkezdett remegni, miközben csöndben kilopakodtam az előszobába. Reménykedtem benne, hogy James az, de közben rossz érzés fogott el. Az ajtó felé néztem és hallottam, ahogy a kint álló személy éppen lépked a teraszon, majd egyszer csak megáll. Lábujjhegyen az ajtóhoz siettem, résnyire kinyitottam és kinéztem, de nem láttam senkit, ezért kis idő múlva be is csuktam.


  Visszamentem a szobába, gondoltam csak képzelődtem az előbb, és igazából senki nem volt odakint. Abban a pillanatban, ahogy a szekrénysorhoz értem, az ablak kicsapódott, és a hirtelen bekerülő levegő a függönyt az arcomba fújta. Teli torokból sikítani kezdtem, és közben próbáltam a függönyt kiszedni az arcomból. Mikor sikerült, körbenéztem, de nem láttam senkit. 
  Be akartam csukni az ablakot, de mire megfordultam volna, hirtelen valaki befogta a számat a hátam mögül, közben a másik karjával a derekamat is átkarolta és magához szorított. Éreztem, hogy próbál magával rántani az ablakon keresztül. Kiabálni akartam, de hiába. Olyan erősen tapasztotta a kezeit a számhoz, hogy egy hangot se lehetett hallani, közben a szorítása egyre erősebb lett és éreztem, ahogy szinte szétroppan a derekam és hogy mindjárt elájulok a fájdalomtól, amit ez okozott. Kapálóztam, próbáltam kiszabadulni, de nem engedett. 
  Egyre közelebb ment az ablak széléhez, már félig kint is volt rajta, közben húzott magával engem is. Sírtam, küzdöttem, már-már feladtam, mikor valaki a nevemet kiáltotta.
- Holly!! Úristen..
  James futott, majd egy gyors lendülettel elkapta az embert hátulról és a földre nyomta, mire én elvesztettem az egyensúlyomat és átestem az ablakpárkányon. Éreztem, ahogy a homlokomon végigcsurog a vérem. 
  Egy ideig küzdöttek egymással, a földön birkóztak, majd megjelent Toby is, aki elkezdte rángatni a pasi pulcsiját és sikeresen ki is szakította a kapucniját. Mikor James észrevette, hogy vérzek, felállt, és odarohant hozzám, közben Toby tovább morgott és vicsorgott az emberre, aki mikor látta, hogy egérutat nyert, rögtön ki is használta és elfutott.
- Holly, minden rendben?? Jól vagy?? - kérdezte aggódva, miközben én még mindig a földön feküdtem és még mindig nem hittem el, hogy ez tényleg megtörtént. Mikor végre magamhoz tértem és felfogtam, hogy ez tényleg a valóság, a félelemtől megszólalni nem tudtam. Sokkot kaptam és sírva, remegve szorítottam magamhoz Jamest, aki ugyanúgy megijedt, mint én. Végig azzal próbált megnyugtatni, hogy vigyáz rám, soha többet nem hagy egyedül, már vége van, és hogy soha többet nem fog megtörténni még több ilyen, vagy hasonló eset. 
  Az öleléséből és a szavaiból éreztem, hogy komolyan is gondolja, én viszont tudtam, hogy ez még csak a kezdet volt és a bonyodalmak nagy része még csak most kezdődik..