Míg én Jamesre vártam, anyumék is visszajöttek és elkezdtek nekem mesélni. Kiderült, hogy a fényképem fent volt a neten, hátha látott engem valaki és tudja értesíteni anyumékat. A helyi újságokban is írtak rólam pár cikket, és több 100an kerestek, mikor eltűntem. Mikor megtaláltak és behoztak, rengeteg ember küldött nekem virágot és leveleket, e-maileket, hogy jobbulást kívánjanak. Sajnos nem olvashattam el egyet sem, mivel ezek mind az otthoni címemre mentek.
- És hogy találtatok rám?? Honnan tudtátok, hogy baj van?? - kérdeztem.- Egy lélek nem volt az utcán, mikor meglőtték Jamest..
- Szemtanúk tényleg nem voltak..- válaszolta anyum. - Viszont Boby veletek volt, és valószínűleg mikor meghallotta a lövést és érezte, hogy baj van, hazafutott. Éppen mosogattam, mikor hallottam, hogy eszeveszetten ugat kint az ajtó előtt. Kimentem megnézni, hogy mi a baj. Mikor kinyitottam az ajtót, ő rögtön elkezdte húzni a nadrágom szárát, ezzel jelezve, hogy menjek utána. Körülnéztem, de titeket nem láttalak sehol, ebből gondoltam, hogy gond lehet. Követtem, és elvezetett Jameshez. Mikor láttam a vértócsát körülötte, hívtam a mentőket, akik szerencsére hamar kiértek és segítettek. Ő akkor még magánál volt és szinte sírva mondta, hogy ne haragudjak rá, amiért nem tudott rád vigyázni és hogy nagyon nagy bajban vagy, mert elvitt a gyilkos magával. Mikor elment a mentő, rögtön hívtam is Amanda apukáját, aki elindította a nyomozást a rendőrségen. Boby éjjel-nappal velük volt és ő vezette be őket az erdőbe is, de több km-re volt az a hely, ahova téged vitt ez az őrült. Miközben ők kerestek, Amanda beszámolt a kis nyomozásotokról és megmutatta a képeket, iratokat, amiket találtatok. Bolondság volt belemenni egy ilyen dologba, rögtön szólnotok kellett volna egy felnőttnek és akkor nem történik ez. Senki se tudta, hogy merre lehet az a kis ház, csak egy favágó, aki szinte az erdőben élte le az életét és talán egyszer járt arra. Az ő segítségével találták meg a házat, de te nem voltál sehol. A legnagyobb szerencsénkre, Boby érezte az illatodat és utánatok ment. Azon a héten már én is a rendőrökkel mentem, mert nem bírtam tovább a tétlenkedést. Kaptam 2 pisztolyt is a biztonság esetére. Láttad volna Amandát.. Ő is jött volna, de nem engedtük neki, ezért, hogy segítsen, felrakta a netre, hogy keresünk, plakátokat csinált, és ő adott egy rövid ismertetőt rólad az újságnak is. Magát hibáztatja még most is az egészért. Valójában mindenki önmagát hibáztatja, de a fő az, hogy már velünk vagy. Mikor a szirthez értünk, szinte reménytelenné vált minden, azt hittük, rossz nyomon haladtunk idáig, de pont akkor mászott fel a gyilkos. Először azt feltételeztem, hogy lezuhantatok, de ő megtudott kapaszkodni és felmászni, téged meg örökre elveszítettelek, de szerencsére nem így történt. Nem tudom, hogy volt benned annyi erő, hogy felmássz kicsim, de nagyon büszke vagyok rád.
Miközben mesélte az eseményeket, az összes emlékkép felvillant előttem abból a pár napból. A házban töltött hetek, a barlang, mikor menekültünk, fáztam, éheztem, fájt mindenem, de reménykedtem és nem adtam fel. Fájdalmasan tudatosítottam az elmondottakat magamban, miközben az összes képet társítottam anyum emlékeihez. Soha többé nem akartam átélni ilyet, sőt még hasonlót sem.
- És mi történt utána??- kérdeztem, hiszen még nem ért a végére.
- Abban a pillanatban, mikor a gyilkos meglátta, hogy felértél, elkezdett rohanni feléd és berántott magával a vízbe. Próbáltam rendesen célozni a pisztollyal és el is találtam párszor, de nagyon féltem, hogy téged foglak meglőni. Amanda apukája már mikor futott feléd a gyilkos, akkor utána rohant és utánatok is ugrott a vízbe, hogy kimentsen téged. A rendőrség motorcsónakkal jött és kihúzott titeket, aztán mikor kiértetek a partra, helikopterrel a kórházba szállítottak. Minél hamarabb stabilizálni kellett az állapotodat, ezért átestél pár műtéten, de sikerült, viszont ami a legrosszabb volt, hogy a nagy zuhanás és vízbe csapódás miatt még jobban beverted a fejedet és pár napig kómában feküdtél. Úgy aggódtam miattad drágám. Nagyon szeretlek.
- Én is téged anyu - feleltem. - És a gyilkos?? Elfogták??
- Tudod Holly, azt mondták, hogy ha valaki egy ekkora mélységbe zuhan, úgy, hogy kétszer is meglőtték, nem sok esélye marad a túlélésre..
- Anya én nem ezt kérdeztem. Elfogták?? Megvan??
- Nagyon mély volt a víz alattatok és tele volt sziklával. A teste valószínűleg elsüllyedt, vagy egy szikla felnyársalta, de az is lehet, hogy ráesett egy a testére. Csak találgatnak, hogy mi lehet vele, de nem találták meg. Viszont abban biztosak, hogy meghalt. Nincs olyan hely, ahol annyi időn belül kitudott volna mászni. Nem kell többet félned miatta. Meghalt.
- Értem.
Kicsit se mondanám, hogy teljes mértékben megnyugodtam, de ha azt mondják, meghalt, akkor meghalt. Elfogadtam.
Telt az idő, gondolkoztam. Lassacskán meghozták Jamest is. Az altató miatt még aludt, de nagyon aranyosan. Látszott az arcán, hogy megviselték a műtétek. Nagyon rossz volt így ránézni, de tudtam, hogy most már semmi baj nem történhet vele. Biztonságban van és meg fog gyógyulni. Ha hazamegyünk vigyázok rá, és gondozom, amíg fel nem épül.
Amikor mellém tolták és a kezemmel megfogtam az övét, sóhajtott egyet. Felé fordultam amennyire csak tudtam, és figyeltem. Láttam, hogy minden levegővételénél kicsit összeszorítja a szemét. Fájt neki.
- Már csak másfél hét és hazamehet - mondta a nővérke mamámnak. - Kérem értesítse a fiú szüleit. Ő is hazamehet nemsokára.
- Hallottad?? - suttogtam Jamesnek. - Nemsokára hazamehetünk.
Egyik nap a másik után. James állapota és az enyém is egyre gyorsabban javult, mióta együtt voltunk. Mikor felkelt, alig akart hinni a szemének és elmondta nekem is, hogy mennyire sajnálja, és hogy mennyire szeret, örökké vigyázni fog rám. Rengeteget beszélgettünk, röhögtünk. Amanda is meglátogatott minket minden nap és mindig mesélt valamit. Az infúzióktól már az utóbbi időben elegem volt, de egyre jobban és jobban éreztem magamat. Több műtétünk már nem volt, csak pihentünk. Így telt el az a másfél hét..
Olyan volt, mintha csak pár percig aludtam volna. Ugyanolyan fáradt és nyúzott voltam, mint azelőtt. Öcsém riadt hangjára keltem fel, miközben rázta a karomat, amibe az infúziót kötötték.
- Ébredj Holly, nem akarom, hogy még egyszer örökre elaludj..
Még egyszer?? Örökre?? Először nem is értettem, hogy mire gondol, mire leesett, hogy kómában feküdtem a doki elmondása szerint 9 napig. Ránéztem a polcon lévő órára: 23:42. Szegénykémet eléggé megviselhette, ha ilyenkor alvás helyett engem ébresztget. Megsimogattam a buksiját és rámosolyogtam. Borzasztóan jó érzéssel töltött el, hogy ennyire szeret engem.
Megfordítottam a fejemet és körülnéztem. Sötét volt a szobában és már mindenki aludt. Jeremy anyum ölében, mamám meg anyumnak dőlve. Mire visszafordultam, Charlie már ott feküdt mellettem és nagyban vigyorgott. Rá akartam szólni, hogy másszon le, de jól esett, hogy ott van mellettem.
- Meg fogsz gyógyulni Holly.. Nem hagyom soha többet, hogy bántsanak.. Mindig vigyázni fogok rád, mert a nővérem vagy és ez a kötelességem - suttogta a lehető legkomolyabb arckifejezéssel.
Magamhoz húztam a másik kezemmel és adtam egy puszit a homlokára. Nagyon aranyos volt. Megszorította a kezemet, magához húzta és átölelte. Így aludtunk reggelig.
Reggelig javult annyit az állapotom, hogy pár mondatot már kitudtam magamból préselni.
- Hol van James?? - kezdtem a legfontosabbal, mikor anyum közelebb ült az ágyamhoz.
- Tudod kicsim.. - kezdte csöndesen és óvatosan.
- Hol van??
- Kicsim.. Jamesszel történt egy kis baleset..
- Tudom, hogy meglőtték anya.. Hol van?? Hogy van?? Mondd már! - mikor megemeltem a hangom, a fájdalom belenyilalt a fejembe.
- James több műtéten is átesett. A golyó a szíve felett találta el. Szerencsére hamar megtalálták és behozták, de súlyos az állapota. Súlyosabb, mint a tied. Nem garantálják, hogy túléli. Már több hete küzdenek vele és egyre csak romlik.
- Hol van most?? - kérdeztem szinte sírva. Elképzelni se tudtam, mi lesz ha elveszítem.
- Itt van a kórházban, a szomszéd teremben.
- Láthatom?? - éreztem, hogy a könnycseppek végigfolynak az arcomon.
- Sajnálom édesem, de nem mehetsz át.. Nem szabad felkelned.
- Értem - feleltem csendesen, zokogva.
Nem bírtam tovább nélküle.. Vele kellett lennem.
Anyum letörölte a könnyeimet, majd felállt, az ajtóhoz sétált és rám kacsintott. Fogalmam sem volt, hogy mit akar csinálni.
Pár perc múlva visszatért 3 nővérrel és egy másik dokival együtt. A nővérek elkezdték nyomogatni a gépeket, a doki meg irányította őket.
- Mit csinálnak velem?? - kérdeztem meghökkenten. - Újabb műtét??
- Csak egy kis helycserés támadás - mosolygott rám az orvos, mire ránéztem anyumra.
- Kiderült, hogy a terem, ahol James van, nagyobb és ketten fekszenek benne. A másik fiút áthozzák ebbe a terembe és téged meg átvisznek oda, hogy vele lehess. Igaz, hogy számunkra az a szoba kényelmetlenebb, mert nincs se fotel, se semmi, csak székek, de teszek a kényelemre, ha ott jobban érzed majd magad mellette - mosolygott anyum.
- Köszönöm - suttogtam neki. Nincsenek rá szavak mennyire örültem. Tényleg ő a legjobb anya a világon!
Szinte egy örökkévalóságnak tűnt mire leszedtek a gépekről és kitolták az ágyamat a folyosóra. Charlie ment legelöl, hogy megvédjen ha valami történne. Anyum mögöttem hozta a cuccomat. A fiút, akivel helyet cseréltem, ott tolták el mellettem, így szemügyre vehettem egy pillanatra. Sokkal rosszabbul nézett ki, mint én. A feje be volt kötözve neki is, a kezén égési sérülések, és hegek. A lába gipszben feküdt az ágyán. Gondolom leeshetett valahonnan, mint én, vagy egy házban rekedt, ahol tűz ütött ki. Bármi is történt vele, nem úszta meg ép bőrrel.
Tényleg nem kellett sokáig menni, mert a szoba ott volt mellettünk. Sokkal nagyobb volt, 2 tv-vel, nagyobb ablakokkal, de látszott rajta, hogy nincs olyan jól berendezve, de ez engem jelenesetben a legkevésbé érdekelt. Ahogy betoltak az ajtón, az izgalomtól egyre hevesebben vert a szívem.
Meglepődtem, mikor már bent voltam, mert nem volt senki sem a szobában.
- Hol van James?? - tettem fel sokadjára a kérdést.
- Órák kérdése és visszahozzák. Biztos hallottad, hogy ő nem olyan szerencsés, mint te. Átvitték kivizsgálásra egy másik terembe, de nemsokára vele lehetsz - mondta a legalacsonyabb nővérke kedvesen.
Megint rám kötötték a műszereket, kaptam egy injekciót, majd az orvos kihívta anyumat, mert beszélni akart vele, mamám és az öcsikéim pedig elmentek ennivalóért.
Én pedig néztem az infúziómat és a körmeimet, amit még Amanda festett be nekem feketére pár héttel ezelőtt, közben majd megőrültem, annyira szerettem volna végre magam mellett tudni.
Alig akartam hinni a szememnek mikor megláttam anyumat, mamámat, az öcsikéimet, és a kezemet szorongató Amandát a vakító fény után. Örömömben a nyakukba ugrottam volna és megszorongattam volna őket, de az infúzió a kezemben, és a többi berendezés nem engedett elszakadni az ágytól. A testem, mintha csak egy sziklát dobtak volna rá, szúrt és égetett mindenhol. Próbáltam kinyitni még jobban a szemem, de a fény miatt csak résnyire sikerült, de azt sikerült kivennem, hogy egy kórteremben fekszek. Hogy kerültem ide??
- Ohh, Holly!! Hálistennek, hogy felébredtél!! Fáj valamid?? Jól vagy?? Úristen, de örülök neked!! - zúdított mindent a nyakamba Amanda, mikor meglátta, hogy felé hunyorítok. A többiek is rögtön rám néztek és elhalmoztak hasonló szavakkal és szövegekkel. Szívesen válaszoltam volna, de nem bírtam megszólalni a fájdalomtól. Mamám rögtön elszaladt az orvosért, aki mikor beért a szobába, mindenkit lecsillapított és mondta, hogy ha jót akarnak nekem, akkor most hagyjanak pihenni, később még ráérnek faggatózni. Köszönetképpen hálásan mosolyogtam rá.
Miután mindenki megnyugodott és leült a mellettem lévő fotelekbe, székekre, a doki hozzám lépett és megvizsgálta a pulzusomat, majd a lábamat és a bordáimat egyaránt.
- Jól beütötted a fejedet - mondta, mikor megnézte a kötés alatt lévő sebeimet a homlokomon. - Ne ijedj meg, de nekem kell veled közölnöm, hogy 9 napig kómában feküdtél, ezért semmiképpen se engedhetlek haza minimum még 1 hétig. Megfigyelés alatt kell téged tartanom. Volt egy kis agyrázkódásod is. Két bordád is eltört, de ez nem is csoda, ahhoz képest, hogy milyen magasról zuhantál a mélybe. A lábadon egy seb elég csúnyán elfertőződött. Kiszedtük belőle a golyót, amit belelőttek és úgy tűnt amputálni kell, mert nagyon súlyos esetről volt szó és elég rossz helyen talált el. De megnyugodhatsz, mert rendbe fog jönni. Kaptál vért is elég sokat, mert rengeteg vért vesztettél. Most adni fogok egy fájdalomcsillapító injekciót. Nem mondom, hogy teljesen el fog múlni a fájdalom, de enyhíteni fogja egy kicsit. Gondolom nincs kifogásod ellene.
Csak hallgattam amit mond, közben Amandára és a többiekre néztem és azon gondolkoztam, hogy csoda, hogy egyáltalán még élek ennyi sérülés után. Hálás vagyok Joenak, és mindenkinek aki segített. Szinte meg sem éreztem mikor belém nyomta a tűt. Az infúziót is megigazította, majd jobbulást kívánt és kiment a szobából.
Próbáltam felülni és végignézni magamon, de anyum rám szólt:
- Maradj nyugton Holly! Feküdj vissza.. Jól hozzád vágott most mindent, úgy gondoltuk, majd ha jobban leszel elmondjuk.. Úgy örülünk, hogy végre velünk vagy. És hallottad, jól leszel. Csak pihenned kell..
Elhelyezkedtem a párnámon, majd arra lettem figyelmes, hogy valaki óvatosan megölel, pont ott, ahol valószínűleg bordatörésem volt, mert majd meghaltam, annyira fájt.
- Azt hittem, hogy örökre elveszítelek - hallottam Jeremy hangját, aki ott sírt az oldalamon. - Nagyon szeretlek Holly..
Megsimogattam az oldalát, hogy megnyugtassam és tudassam vele, hogy nagyon szeretem én is.
Pár óráig csak ültek ott velem és meséltek, beszélgettek a szomszéd kutyájáról, a kisbolt vezetőjének legújabb barátnőjéről, Amanda mondott pár dolgot az iskolában történtekről, de a velem történt eseményeket senki sem hozta fel, senki sem beszélt róluk. Pedig tudni akartam mindent. Azt, hogy mi történt velem, mi történt a gyilkossal, hogy kerültem ide és legfőképpen, hogy hol van James. Ő volt az, akiért a legjobban aggódtam az elmúlt napokban, de róla sem beszélt senki. Én pedig nem tudtam mondani egy szót sem, csak feküdtem a kábulattól és néztem őket. Boldog voltam, hogy végre velem vannak és biztonságban lehetek. Vagyis amíg senki sem visz ki innen, addig biztosan.
Amanda és az anyukája hamar elmentek, de anyumék ragaszkodtak hozzá, hogy velem maradnak éjszakára. Jeremy és Charlie hamar elaludtak a fotelben, mamám mindent megtett annak érdekében, hogy kényelmesen feküdjek az ágyban, anyum meg rohangált le a büfébe és az automatához kávéért és kajáért. A doki is bejött párszor, hogy kicserélje az infúziót, és kapjak még fájdalomcsillapítót, végül egy altatót is, hogy jót aludjak. Reméltem, hogy ha kialszom magam és látják, hogy sokkal jobban vagyok, elmesélnek mindent. Utálom, ha titkolóznak. És a legfőképpen azt szerettem volna, hogy másnap már Jamest is lássam. Bejön hozzám, megint látom majd a cuki mosolyát, és azt, hogy minden rendben van vele. Azt, hogy jól van. Nekem az számít a legjobban. Számomra ő mindennél fontosabb.
Amíg nem hatott a gyógyszer, addig mamám folytonos simogatás közepette ezerszer elmondta, hogy mennyire szeret, ami nagyon jól esett.
Becsuktam a szememet és reménykedtem. Reménykedtem benne, hogy rendbe jövök, hogy biztonságban vagyok, hogy mindent megtudok mindenről, hogy velük maradok és hogy minél hamarabb Vele lehetek.
Lassan elhalkult mamám hangja és mikor anyum belépett és megkérdezte tőle, hogy hogy vagyok, én már aludtam.
