26. fejezet

   A víz alatt különös dologra lettem figyelmes.
- Jól van Holly, bátor voltál -  dícsért meg egy már ismerős hang messziről. - Milyen érzés lebegni a víz alatt, úgy, hogy kapsz levegőt??  Nyugodtan kinyithatod a szemedet.
  Erőt vettem magamon és kinyitottam. A sötétből hirtelen előbukkant egy fehér alak, aki felém lebegett. Az arcát alig láttam, hosszú, barna haja volt.
- Ki vagy te?? - kérdeztem tisztán érthető hangon, ami meglepett, mert azért csak a tenger mélyén beszélgettem.. Fúú de furcsa visszagondolni rá. De tuti biztos, hogy megtörtént. Emlékszek!
- Azt hittem emlékszel rám - válaszolta csalódottan a lány. - Már csak amiatt is, mert minden nap veled vagyok.. Még ha nem is látsz, a hangomra igazán emlékezhetnél..
- Ohh.. Joe te vagy az, igaz?? - kérdeztem meglepetten, és gyorsan végignéztem a lányon, hiszen most alkalmam volt látni az egész alakját. Vékony, nálam egy fél fejjel alacsonyabb lány volt és hosszú, fehér ruhát viselt. Az arca elmosódott és nagy részét a hajától se lehetett látni.
- Na végre! Tudtam, hogy nem felejtettél el! Habár nem csodálkoztam volna, hiszen amin keresztül mentél.. Volt dolgom bőven.. Most nem azért, hogy fényezzem magam, de ha én nem lennék, már háromszor lelőtt volna az az idióta barom..
  Hirtelen átfutott az agyamon, hogy hányszor voltam olyan helyzetben, mikor csak egy hajszálon múlt az életem. Hálásan néztem rá és megköszöntem a segítségét. 
- Hagyjuk már Holly.. Én ezt vállaltam, mikor az őrangyalod lettem és tudod, hogy nem ezért mondtam.. - mosolygott.
  Szemtől szemben állni egy ilyen lánnyal, felejthetetlen élmény volt. Örültem, hogy van valaki, aki segít nekem a háttérből.
- És mi lett a gyilkossal?? Hogy van James?? Tudsz valamit a szüleimről??
- Mint már mondtam, nekem a fő feladatom az, hogy rád figyeljek. Valószínűleg nemsokára megtudsz mindent..
  Ahogy hallgattam amit mond, egyre jobban elmerültem benne. Látszott rajta, hogy nem emberi. Sokkal különlegesebb volt annál. 
- Igazából hol vagyok most, vagy hogyan lehetséges ez?? - kérdeztem, mikor feleszméltem az ámulatból.
- Ez csak egy álom Holly.. Csak így, nagyon ritka alkalmakkor tudok veled beszélgetni és valójában azért hiszed azt, hogy a víz alatt vagy, mert a tenger volt az utolsó emlékképed, ami megmaradt benned. Szerettem volna megmondani neked, hogy mindig melletted vagyok és rám bármikor számíthatsz. 
- Akkor nem haltam meg??
- Buta lány, már hogy haltál volna meg..?? - nevetett. - Annyi dolgod lesz még az életben, igazán nem engedheted meg magadnak, hogy csak ennyivel megúszd. 
- Ezt hogy érted??
- Majd meglátod. De erről most ne beszéljünk többet. Hogy érzed magad?? Gondolod, hogy képes leszel mindent normálisan végigcsinálni ezek után??
- Jól vagyok és.. - meglepetten néztem magamra - ..nem fáj semmim.
- Majd fog.. Sajnos nem úsztad meg kevés sérüléssel..
- Kedves vagy.. - nevettem.- És visszatérve az előző kérdésedre.. Ezek után már minden csak jobb lehet és igyekszem majd az egész életemet a lehető legjobban leélni.
- Nagyon helyes, csak ennyit szerettem volna hallani. Minden jót! - mondta és megfordult. Sötét haja lobogott a víz áramlása miatt.
- Mész is?? - kérdeztem csalódottan, mire ő hátranézett és rám kacsintott.
- Tőlem lesz a legnehezebb dolgod megszabadulni.
- Remélem még lesz alkalmunk beszélgetni, és köszönök mindent!! - kiáltottam utána, de ő akkor már rég eltűnt.
  Körbenéztem, de csak hínárokat láttam és halakat, amik nyugodtan úsztak el mellettem. Éreztem, hogy egyre fogy a levegőm és muszáj felúsznom a víz felszínére. Elrugaszkodtam az iszapos földről és úsztam a napfény felé.

  Mikor felértem, csak résnyire tudtam kinyitni a szememet, mert a nap elvakított. Vagyis csak hittem, hogy a nap, mert egyáltalán nem volt körülöttem se víz, se hullámok, se napsugarak, csak a lámpa fénye és rengeteg érdeklődő, aggódó pillantás.