Futottam ki a teremből, ki az iskolából, ki az utcára, legszívesebben a világból is kirohantam volna.. Csak sírtam és mentem. Az utcán az emberek kíváncsian néztek, de nem érdekelt a sok csodálkozó és aggódó pillantás. Nem érdekelt semmi. Csak érnék már haza..
Éreztem, hogy a ruhám átnedvesedik, ahogy a vízcseppek rám estek. Még az eső is esik.. Szuper..Teljesen átfagytam. Ennél rosszabb napom nem is lehetett volna..
Mikor hazaértem, levettem a cipőimet, és bedobtam a szekrénybe, a kabátomat feldobtam a fogasra, berohantam a szobámba és becsaptam magam mögött az ajtót.
- Hékás, csendesebben! - nyitott be anyum.- A fiúk most aludtak el..
Gyorsan megtöröltem a szemeimet és az arcomat. Még az hiányzik, hogy anya észrevegye, hogy baj van.. Próbáltam normális hangon bocsánatot kérni, de nem sikerült. A hangom elcsuklott.
- Minden rendben van kicsim?? - kérdezte aggódva.
Most hazudjak és mondjam azt, hogy minden oké, vagy mondjak el neki mindent szóról-szóra? Csak felzaklatnám őt is, de ez így nem maradhat tovább. Muszáj megtudnia, hogy utálom az osztálytársaimat és az egész iskolát, azt, hogy nekik köszönhetően utálok közösségben lenni. El kell neki mondanom, mert egyszerűen megőrülök, ha továbbra is oda kell járnom..
Ránéztem, és újra elkezdtem zokogni. Elmondtam neki mindent, amin átmentem, mindent, amit éreztem, amit műveltek velem. Mikor a végére értem leült mellém, átölelt és velem együtt sírt.
- Ezt miért nem mondtad el nekem hamarabb Holly?? Soha többet nem kell bejárnod édesem. Majd keresünk neked egy másik sulit, vagy ha nem szeretnél bejárni, akkor szerzünk egy tanárt, aki majd mindig jön hozzád. Ne sírj kérlek, nem lesz semmi baj. Nem szeretem mikor szomorú vagy. Nagyon szeretlek!
Óriási kő esett le a szívemről. Tényleg nekem van a világon a legjobb anyukám! Imádom, hogy ilyen megértő, és hogy bármit megtesz azért, hogy jól érezzem magamat és hogy minden rendben legyen. El se tudom neki mondani, hogy mennyire fontos Ő nekem és hogy mennyire szeretem. Örökké hálás leszek neki!
- Köszönöm anya, én is nagyon szeretlek - suttogtam és még erősebben megöleltem. Így ültünk még egy ideig, aztán felállt, letörölte az arcáról a könnyeit és az ajtóhoz ment.
- Tudod, hogy nekem a Te boldogságod a legfontosabb - mosolygott rám, majd kiment a szobából és csöndben becsukta az ajtót.
Vagy 10 percig csak ültem az ágyamon és bambultam az előttem lévő kis barna színű plüssmacira, aminek egy cuki masni volt a nyakában. Még egészen kicsi koromban kaptam a nagymamámtól és nagyon fontos volt számomra. 8 éves koromig bárhova mentem, mindenhova magammal vittem. Természetesen utána már ciki volt, hogy mindig a kezemben lóg, és ezért itthon hagytam. Vele beszéltem meg minden bánatomat, az örömömet, vagy éppen a csalódottságomat. Tudta minden titkomat. Mondhatni ő volt a legjobb barátom.
Vártam még 1 percet, majd felálltam és odasétáltam a tükörhöz. Mikor belenéztem nem láttam mást, csak egy rakás szerencsétlenséget, aki visszanéz rám. Az osztálytársaimnak igaza volt. Tényleg csúnya vagyok és kövér. Ez az oka mindennek. Sose leszek szép.. Felvettem az asztalról a körzőmet. Felhúztam a pólóm ujját, és ránéztem a macimra, aki szomorúan és megvetően nézett rám. Elfordultam. Újra könnyek szöktek a szemembe.
'Sose leszek különleges - gondoltam magamban, és egy csíkot húztam a körző hegyével a csuklómra a többi mellé. Láttam egy vércseppet kibuggyanni a kezemből. Éppen úgy csurgott le a kezemen, ahogyan a könnycseppek az arcomon. A látvány és a fájdalom borzalmas volt. De már megszoktam..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése