1. fejezet

  Az életem szinte mesébe illő volt. Volt egy nagy családom, jól tanultam, szerettek, és bármit megkaptam amit csak akartam. Mindenem megvolt, kivéve a barátok. Éppen emiatt utáltam iskolába járni.
  A suliban én voltam az a lány, akivel senki se foglalkozott, még csak észre se vettek, csak ha útban voltam..  Sose szólt hozzám senki, de ha véletlenül mégis, azok se voltak kedves szavak. Hiába voltak márkás cuccaim, hiába próbálkoztam barátkozni, egyetlen dolog miatt elítélt mindenki. A tömzsi alakom miatt.. A szemükben én voltam a nyomiság megtestesítő alakja és szégyenszemre mindenki Dagi Holly-nak csúfolt. Kiparodizáltak, mindig nevetség tárgyává tettek. Minden napom végén legbelül szinte darabokra hullottam szét...

- Hé, Dagi Holly! Told már arrébb azt a nagy fenekedet!
  Hát igen.. Szinte minden napom kihagyhatatlan részévé vált, hogy ezt a nyafogós hangot hallgassam, amit mindennél jobban utáltam. Ki más lenne ez, ha nem a tetőtől-talpig tökéletes Jessica, aki azt hiszi, hogy övé a világ..? Kicsi korunkban még jóban voltunk. Mondhatni legjobb barátnők. De aztán ő megváltozott. Számára az lett a fontos, hogy mindenkinek megfeleljen, mindenki felnézzen rá és hogy ő irányítsa az egész osztályt. Ez sikerült is neki, de közben tönkrement a barátságunk. 
Sokszor legszívesebben beolvastam volna neki, de nem volt hozzá elég bátorságom, így inkább csöndben félreálltam, és megvártam, míg elriszálja a fenekét előttem. 
  Amit év eleje óta nagyon megbántam, az az volt, hogy legelőre ültem és így könnyű célpontja lettem azoknak, akik papírgalacsin formájában néha hozzám vágtak 1-2 üzenetet. A leggyakoribbak: "Egyél kevesebbet dagikám!", "Plasztikáztasd át magad csúnyaság..", vagy "Ha nekem ilyen stílusom lenne, biztos nem jöttem volna ki a házból'". Ezekkel az üzenetekkel eleinte az őrületbe kergettek, de mára már nem érdekelnek, vagyis próbálom azt mutatni. Az viszont annál jobban kiakasztott, amit az egyik szünetben műveltek.
  Míg én kimentem az udvarra friss levegőt szívni, sétálgatni, és lenyugtatni magam, addig ők kieszelték, hogy hogyan tudnának véglegesen felbosszantani. Mire visszaértem a terembe nagy csend fogadott (ami már eleve gyanús volt), és mindenki engem figyelt. A helyemre mentem, leültem, mire szörnyen nagy fájdalmat éreztem. Fel is ugrottam és sikítottam egy akkorát, amekkorát eddig még soha, mire a többiek óriási nagy kacagásban törtek ki. Ránéztem a székemre, amin 5 rajzszög volt, és a nadrágomra, ami kiszakadt, mikor hirtelen felálltam. Borzalmasan kínos volt, el akartam tűnni onnan. Felkaptam a táskámat, vagyis csak kaptam volna, ha nem ragasztották volna oda az asztalhoz. Próbálkoztam kiszabadítani a ragasztó fogságából, mire az kettészakadt.. Erre még jobban elkezdtek nevetni. 
- Nézzétek kiszakadt Holly gatyája! Hú de cikii! - nevetett Jess.
- És a táskájából is csak textil darabok maradtak! - nevettek a többiek.
  A szemembe könnyek gyűltek és már mindegy volt, hogy hogyan, csak szabaduljak ki valahogy erről a szörnyű helyről. Összeszedtem a könyveimet és a táskám maradékát, és sírva kirohantam a teremből.