2013. május 8., szerda

22. fejezet




  Talán soha életemben nem aludtam olyan rosszul, mint akkor.. Nem álmodtam semmit, ami nálam elég furcsa volt. Pedig legjobban most Joe-val találkoztam volna az álmomban, hogy megnyugtasson, minden rendben lesz és ő vigyáz rám. De semmi.. Csak a sötétség..

  Mikor felkeltem hallottam valami motoszkálást odakintről. A kíváncsiság hajtott, de a félelem még erősebb volt, ezért inkább maradtam a helyemen és tovább színleltem az alvást. Tisztán hallottam, hogy valaki fát vág, vagy valami hasonló tevékenységet űz a ház előtt. Résnyire kinyitottam a szemem és az ablak felé néztem, hátha látok valamit a kint történtekből. Csattanások csattanás után, de az ablakból semmi nem látszott. Gondolkoztam, hogy mi legyen.. Keljek fel és hajoljak ki az ablakon, hátha jobban észreveszek valamit, vagy maradjak inkább itt és várjam meg, hogy mi fog történni. Aztán gyorsan átfutott az agyamon, hogy ha fát vág ez a jó ember, akkor biztos van nála balta, vagy fejsze, azt pedig nem szeretném bármelyik testrészemben is    tudni, így jobb ha várok még egy kicsit.
  Hirtelen éles fájdalom hasított a lábamba. Ránéztem az éjjeliszekrényre, hátha van megint ott egy kis víz, vagy gyógyszer amivel kibírhatnám. A számításaim nem csaltak, valóban volt ott egy apró kis bogyó meg egy  teli pohár víz. Nyúltam volna értük, de ekkor hallottam, hogy befejeződött a csattogás, és az a valaki elindult a ház felé. Gyorsan, nagy kínok között visszarántottam a kezem és próbáltam még időben elhelyezkedni az ágyon, de késő volt és mire bármit is tehettem volna, az ajtó kinyílt és egy mély férfi hang megszólalt:
- Tudtam, hogy túl fogod élni. Kemény fából faragtak.
  A levegő is belém szorult, nem tudtam mit mondani, csak néztem le a párnámra. 
- Idd meg nyugodtan.. Nem mérgeztem meg. Az is csak egy kis fájdalomcsillapító. Gondoltam szükséged lesz rá.. Jól beverted a fejedet - folytatta. 

  Nem mertem megfordulni, de kíváncsi voltam és lassan megtettem. Mondanom se kell.. Ő volt az. A fekete maszkot nem vette le a fejéről, mert nem akarta felfedni magát. Fekete hosszú nadrág, és egy fekete felső volt rajta. Kíváncsian fürkészte az arcomat. Remegtem. Ő látta, mennyire félek. Kinevetett.
- Ne foss már, nem foglak megölni. Rég megtehettem volna, nem?? Te amúgy se tettél nekem semmi rosszat. Viszont ha jó kislány vagy, akkor beveszed azt a gyógyszert világos?? Nem akarom, hogy belehalj a sérüléseidbe. Még nem szabad.. 
  Még nem?! Mit akar ez velem?! Megölni?! Akkor miért hagyott életben?! Hogy szenvedjek?! - kb ezek a gondolatok járhattak akkor a fejemben, mégse szólaltam meg, csak teljesítettem a kötelességemet. Lassan bevettem a gyógyszert és megittam rá a vizet. Nem esett jól.. Egyáltalán nem.. Ő mégis elégedetten bólogatott és ennyit mondott:
- Látom értesz a szóból. Ügyes kislány. Sok hasznodat fogom még venni.
Nyeltem egyet. Mit jelenthet ez?? Végignéztem a ruháján és megvető, szánalmas pillantással néztem rá. Észre is vette és újra nevetni kezdett, de most már gúnyosabban.
- Mit nézel?? Nem láttál még embert?? Ilyen nézéssel én is nézhetnék rád. Nyitva hagytam az ablakot, kíváncsi voltam, van-e benned annyi, hogy elmész. De nem volt! Haha! Apáddal is könnyűszerrel végeztem. Bár az csak egy baleset volt, de akkor is. Na ki itt a szánalmas?!
  Igaza volt.. Szerencsétlennek éreztem magam. Megint győzött. Könnyek gyűltek a szemembe. Nem igaz.. Nem lehet.. Miért teszi ezt velem?!

  Semmit se törődve velem, megfordult és kivette zsebéből a pisztolyát. Azt hittem most végez velem, de meglepetésemre elindult a láda felé és felakasztotta a polc alatt lévő kis szegre. A szívem dobogott ezerrel, nem tudtam mit csináljak. El kéne szökni innen, de nem tudok. Csapdába estem. 
  Mintha csak olvasna a gondolataimban, egy golyót forgatva az ujjai között, hirtelen megszólalt:
- Ha egyszer is megpróbálsz elmenekülni innen, kapsz egy ilyet a fejedbe.
 Ezzel végleg porrá zúzta minden esélyemet. 

 Ekkor eszembe jutott James. Mit tehetett vele ez a szemét?? Vajon hol van most?? Az apámat megölhette, de őt nem bánthatja!! A harag és a gyűlölet egy szempillantás alatt felgyülemlett bennem, még a félelmet is háttérbe szorítva.
- Mit tettél Jamesszel, te szemét..?! - kiabáltam rá rekedten, de a hangom elcsuklott.
- Nicsak tudsz beszélni?? - vigyorgott rám harciasan. - Ő a kis barátod, aki ki vitt egyedül a partra és a veszélyeket leszarva sétálgatott veled?? Anyukád nem mondta, hogy legyél óvatosabb, kicsi lány?? Nem félt, hogy valami bajod lesz?? Milyen felelőtlen család.. 
- Mit tettél vele?! - kérdeztem már ordítva. A könnyeimtől alig láttam. Eszembe jutott, ahogy anyum megtiltja, hogy nem mehetek sehova, majd Jamesben megbízva elenged egyet sétálni. Milyen szép délután lehetett volna.. De ő mindent elrontott.. 
- Kapott 2 golyót, de ha szerencséje van, túlélte - mondta teljes lelki nyugalommal. - Helyes gyerek volt.. Sajnálnám, ha belehalna. 
  Nem lehet igaz.. NEM!! Zokogtam volna, de nem lehetett. Erősnek kell látszanom. 
- Az én kislányomnak is volt egy hasonló barátja. De elhagyta őt egy másik lány miatt - folytatta pár perc múlva csendesen a széken ülve, maga elé bámulva. - A lányom és a feleségem miatta halt meg.. Öngyilkosok lettek. Az ő hibája.. Minden az övé..
  
  Vetettem rá egy szomorú pillantást, de nem tudtam sajnálni. Gyűlöltem ezt az embert, amiért elfogott. Gyűlöltem, amiért megölte az apámat és bántotta Jamest.  Csak bámultam rá, de ő rám se nézett. Mélyen elgondolkozott, a kezét a fejéhez emelte. És ekkor hirtelen beugrott minden. A lány a szomszédból.. Öngyilkos lett, de senki se tudta az okát. Az anyja rá pár napra a mélybe vetette magát a lánya halála miatt. De akkor ez az ember.. Ez az ember a szomszédom volt.. Depresszió miatt kórházban volt és valószínűleg még mindig nem felejtette el a történteket. És ha minden igaz, kell lennie egy másik lánynak is. Meg kell kérdeznem, hogy mi lett vele.. Hogy miért nem kereste fel, miután kijöhetett a kórházból.. Még ő nevezi az én anyámat felelőtlennek.. 
  Már éppen hozzáakartam vágni, hogy mekkora tuskó, de ekkor rám nézett. A szeme villámokat szórt. 
- Ez most a te hibád!! Ha nem hozod fel, most minden jó lenne! - önkívületi állapotban ordított velem, majd felállt, odalépett a pisztolyhoz, levette a szegről és megtöltötte. Biztosra vettem, hogy most le fog lőni. Összehúztam magam, becsuktam a szemem, összeszorítottam a fogam és vártam, hogy mi fog történni.A szívem megint ezerrel vert.

6 megjegyzés:

  1. Imádom a blogokat, de ilyen még soha nem ragadott meg, nagyon tetszik! Egy író van a leendő osztálytársaim között... O.o *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :D haha, azért az túlzás..:D
      Amúgy neked is van blogod?? :D Linkelhetnéd, ha igen, mert kíváncsi vagyok rá :)

      Törlés
    2. Szeretnék egyet de még nem tudom hogy fogjak bele :S

      Törlés
    3. Gondold át, hogy miről írnál szívesen.. Van aki az életéről ír, van aki egy történetet, de van aki csak képeket rak fel a blogjára és ír alá pár idézetet.. :)
      Ha történetet írsz, akkor is valami olyasmiről, ami közel áll hozzád és amiről szívesen írsz.:D
      Remélem segítettem egy picit. :)

      Törlés
  2. iszonyat jó a blogod :DD siess a kövivel :))

    VálaszTörlés