Csak feküdtem, és hallgattam a szívem dobogását és éreztem a lágy szellőt, ami a hajamat fújta. Egy pillanatig azt se tudtam hol vagyok, és ki vagyok vagy hogy egyáltalán vagyok-e még valaki, aztán visszatértek az emlékeim. A tengerpart, James, a gyilkos.. Te jó ég James... Vajon mi történt vele?? Megsebesült, vagy valami még rosszabb?? Nem szabad itt feküdnöm, tennem kell valamit. Meg kell keresnem..
A fájdalmaktól küszködve lassan kinyitottam a szememet. Amit láttam, eléggé meglepett, ugyanis arra számítottam, hogy a betonon fekszek, ehelyett egy szobában találtam magam. Az ablak ki volt nyitva, és a függönyt ami inkább volt egy hosszú, szakadt rongydarab, befújta a szél. Az ablak mellett egy kisebb rozoga faíróasztal, előtte egy székkel. Az asztal mellett volt az ajtó, mellette pedig egy polc a falon, ami alatt egy láda állt. A láda szélénél volt az ágy vége, amin feküdtem, és az ágyam mellett volt egy éjjeliszekrény, rajta egy pohár vízzel és egy gyógyszerrel. Ha tudnám, hogy hol vagyok és biztos lehetnék benne, hogy ebben a vízben nincs méreg, vagy valami, biztos megittam volna, hiszen szörnyen szomjas voltam, de így.. Inkább nézelődtem tovább. Az éjjeliszekrény mellett a sarokban volt egy tükör. Elég régi tükör, körülbelül akkora, mint én és fakerettel volt bekeretezve.
A tükör pont úgy volt fordítva, hogy láthassam benne magam, viszont lehet, hogy ezt inkább nem kellett volna megtennem. A karom, ami eddig zsibbadt, most égett a rajta lévő horzsolásoktól. A homlokom be volt kötözve egy fehér fáslival, ami átitatódott a fejemből kiszivárgott vértől, de ez cseppet sem zavart. Jobban zavart az, hogy mit keresek egy ilyen idegen helyen, ami még egy kicsit se mondható barátságosnak. Ráadásul egyedül vagyok, ami még jobban megijeszt. El kéne jutnom az ajtóig, kisétálni rajta, és hazafutni. Csak tudnám merre van az otthonom..
Próbáltam kiülni az ágy szélére, de a bal lábam nem mozdult. Megpróbáltam még egyszer, de semmi. A testem mindenhol nyílalt és égetett, de muszáj volt megnéznem, hogy mi lehet a lábammal, ezért lassan felhúztam a nadrágom szárát. A lábam is be volt fáslizva. Vagyis csak a bal. Az egész lábszáram bekötözve feküdt a lepedőn. Megfogtam a combomnál, és leraktam a földre, majd a jobb lábamat is kínok között, de sikerült áttornáznom. Vettem egy nagy levegőt, felálltam, de megszédültem, ezért kénytelen voltam megtámaszkodni az éjjeli szekrényben. Ekkor megint észrevettem a vizet és azt a kis fehér bogyót.
Eszembe jutott, hogy én ilyet már láttam valahol, és talán tudom, milyen gyógyszer ez.. Altató.. Nem! Fájdalomcsillapító! Vagy mégsem..?? Inkább nem kockáztatok, de az a víz.. Muszáj innom egy kortyot, muszáj erőt gyűjtenem és továbbmennem. Megfogtam a poharat, és a számhoz emeltem. A víz, ami végigcsurgott a torkomon szinte felélesztett. Akartam még egyet, de nem lehetett.. Majd később.
Elindultam. Egyik lábam a másik után. Egy, kettő.. Pár lépés után, már az ajtó előtt álltam és próbáltam lenyomni a kilincset, de az nem mozdult. Valaki kívülről bezárhatta. Egyetlen menekülési útvonalam maradt csak.. Az ablak. Bármilyen elvetemült is volt az, aki idehozott, elég buta lehetett ahhoz, hogy észrevegye, hogy az ablakon is simán ki lehet menni. Odabicegtem az ablakhoz, és megpróbáltam felnyomni magamat a párkányra, de nem ment. Túl gyenge voltam hozzá és túlságosan fájt. Kinéztem az ablakon és csak fákat láttam. Mindenhol nagy, magas, terebélyes, zöld fák. Sehol egy lélek.
Reménytelennek éreztem újra megpróbálni kimászni, mert ebben az állapotban úgyse jutnék messzire, vagy csak még jobban megsérülnék. Meg az igazat megvallva kifárasztott ez a pár lépés és semmi kedvem nem volt már küszködni, meg gondolkozni, csak pihenni szerettem volna. Visszasétáltam az ágyamhoz és leültem. Először a lábamat helyeztem el a heverőn, aztán a testem többi tagját is.
Pár percig csak a plafont néztem, aztán gondoltam egyet, az éjjeliszekrényhez nyúltam, bevettem a gyógyszert és a maradék vízzel együtt lenyeltem. Akár altató, akár fájdalomcsillapító, mindkettő jól jön most. Becsuktam a szemem és pár perc múlva elérte a hatását. Elviselhetőbbé vált a fájdalom, majd lassan álomba merültem. Pontosan öt perccel azelőtt, mielőtt kattant a zár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése