20. fejezet

  A lövés messziről jött, mégis közelinek hangzott. Szerintem James észre se vette. A távolba néztem és reménykedtem, hogy nem látok semmi különöset. Csak egy autó közeledett felénk, de az lassan meg is állt és két nő szállt ki belőle, gyerekekkel. Kedvesen mosolyogtak ránk, majd lesétáltak a tengerhez. Lehet, csak képzeltem azt a hangot..
  James vetett rám egy aggódó pillantást, de nem akartam, hogy gyanakodjon bármi miatt is.. Próbáltam vele nyugodtan és higgadtan beszélni, majd miután meggyőződtem róla, hogy semmit nem hallott, és megnyugtattam, hogy minden rendben van, felajánlotta, hogy hazakísér. Összeszedtük Bobyt, és elindultunk.

  - Tudod.. Sarah nagyon hiányzik nekem..- szólalt meg hirtelen, ami nagyon meglepett. Most komolyan róla szeretne beszélni nekem??
- Sarah a volt barátnőd??-kérdeztem.
- Igen - válaszolta higgadtan. - Őrülten beleszerettem. Egyszerűen nem értettem, hogy miért csinálta az utóbbi hónapban azt, amit.. Nem hívott, nem keresett, nem mondott el semmit, végül teljesen eltávolodtunk egymástól. Aztán találkoztunk. Bunkó volt velem. Később rájöttem, hogy mindig is ilyen volt, csak sose vettem észre. A szerelem elvakított. Ekkor jöttem rá, hogy mekkora hülye voltam, hogy vele jártam. Meg se érdemelt.
 Csak néztem, ahogy őszintén beszámol mindenről. Nem tudtam mit hozzáfűzni. Meglepett, mikor felhozta Saraht. Mikor látta, hogy zavarban vagyok, folytatta:
- Mikor átjöttél Amandához, már akkor látszott rajtad, hogy rendes lány vagy, bár akkor még nem nagyon foglalkoztattál. Tudod, ha barátnőm van, nem foglalkozok más csajokkal. De te valahogy mégis más voltál. 
- Ezt hogy érted??- kérdeztem a szavába vágva. 
- Nem tudom, csak megfogott benned valami. Különlegesnek tartottalak, habár nem is ismertelek. Mikor szakítottunk fontosnak tartottam, hogy megismerjelek. Ne érts félre, nem azért, mert be akarok csajozni.. Csak kíváncsi voltam, hogy egy olyan lány, mint Sarah és egy olyan lány, mint te.. Hát nem is tudom.. Kíváncsi voltam, milyen vagy hozzá képest.. Őt is különlegesnek tartottam. De talán csak a szépsége fogott meg.. Benned meg.. Más is.
- Mi más..?? - kezdtem, de nem tudtam befejezni, mert egy újabb lövés hangját hallottam, de ezt már csupán csak pár méterről. 

  Hátrafordultam, és alig akartam hinni a szememnek. Ott állt 20 méterre tőlem. A fény megvillant a fogsorán, ahogy rám villantotta a mosolyát és a szemében láttam a csillogást. Tisztában volt vele, hogy győzött. Megvagyunk. Nincs menekvés. Egy pillanatra, mintha megfagyott volna körülöttünk a levegő.
  Ezután minden nagyon gyorsan történt..
  James megfogta a kezemet, és húzott maga után. Futottunk olyan gyorsan, ahogy csak tudtunk. Aztán egy újabb lövés, és egy hangos, fájdalmas kiáltás. Éreztem, hogy a kéz, ami eddig fogott és húzott, most leránt a földre. Egy puffanás. Egy éles fájdalom a fejemben. Éreztem, ahogy a vér végigcsurog az arcomon. Sírni akartam, de már nem tudtam. A testem teljesen elernyedt, nem tudtam megmozdulni. Kinyitottam a szemem, még láttam, ahogy mellém lép és lehajol. A fájdalom, ami eddig belém hasított, most elmúlt. Lassan becsuktam a szemem és már nem tudtam kinyitni. Végleg elsötétült minden. 

  Sokszor gondolkoztam rajta, hogy milyen lehet a halál. Fájdalmas, esetleg nyugodt, csendes?? És tudni fogom-e ha bekövetkezik?? Mindig érdekelt, hogy vajon ha már nem lennék, hiányoznék-e bárkinek is. A családomnak biztosan, de másnak..?? Sírnának miatta?? Sírnának értem?? Egy ideig biztosan.. Sokszor gondolnának rám?? Talán igen, talán nem, de egy idő után úgyis elfelejtenének. Egy ideig kijárnak majd hozzám, emlegetnek.. Aztán a mindennapok gondjai elnyomják a fájdalmat, amit az elvesztésem okozott. 
  Csak percekig gondolkozhattam ezen, mert hirtelen világosság lett, és megjelent egy ráncos arc, ami felém nyúlt és felemelt a magasba. A következő pillanatban, már az ágyamban feküdtem egy plüss kutya mellett, aminek megfogtam a lábát. Anyukám nevetett, mikor látta, hogy mennyire örülök neki. Utána egy jó nagy szőrgombóc mászott felém. Hiszen ez a volt kutyám.. 2 éves koromban halhatott meg. Most meg egy focimeccsen vagyok.. Mi ez?? A bolondját járatják velem?? Egy újabb kép, és még egy.. Rengeteg ismerős arc, rengeteg helyszín, ahol már jártam. A képek másodpercek alatt mentek el a szemem előtt és jött egy újabb és újabb.. Csoporttársak, osztálytársak, barátok, rokonok.. Az emlékeim. Az életem. 
  Lassan véget ért a képsorozat és egy különös helyen találtam magam. Mellettem emberek voltak. Vagy talán nem is emberek.. De éreztem, hogy ott vannak. Néztek, pont úgy mint az osztálytársaim az első napon. Új voltam nekik. De nem mindenkinek.. Láttam, ahogy apukám közeledik felém, mellette mamámmal. Mamám mosolygott, és felém nyújtotta a kezét. Lehetetlenség.. Hiszen már mindketten rég meghaltak. Akkor most én is..?? Lesz, ami lesz. Innen már úgyse juthatok sehova. Biztonságban vagyok.
  Már éppen nyújtottam én is a kezem mamám felé, mikor egy hirtelen rántást éreztem. Zuhantam le, nem tudom hová, de messze mindentől újra a sötétségbe. Mi történik velem?? Minden olyan gyors.. Újra éreztem a fájdalmat a fejemben és a bordáim között ahogy a levegőt vettem. A végtagjaim, mintha csak több száz késsel szúrnák, annyira elzsibbadtak. Éreztem, hogy visszatértem, de nem mertem kinyitni a szememet. Féltem.