Csak feküdtem, és hallgattam a szívem dobogását és éreztem a lágy szellőt, ami a hajamat fújta. Egy pillanatig azt se tudtam hol vagyok, és ki vagyok vagy hogy egyáltalán vagyok-e még valaki, aztán visszatértek az emlékeim. A tengerpart, James, a gyilkos.. Te jó ég James... Vajon mi történt vele?? Megsebesült, vagy valami még rosszabb?? Nem szabad itt feküdnöm, tennem kell valamit. Meg kell keresnem..
A fájdalmaktól küszködve lassan kinyitottam a szememet. Amit láttam, eléggé meglepett, ugyanis arra számítottam, hogy a betonon fekszek, ehelyett egy szobában találtam magam. Az ablak ki volt nyitva, és a függönyt ami inkább volt egy hosszú, szakadt rongydarab, befújta a szél. Az ablak mellett egy kisebb rozoga faíróasztal, előtte egy székkel. Az asztal mellett volt az ajtó, mellette pedig egy polc a falon, ami alatt egy láda állt. A láda szélénél volt az ágy vége, amin feküdtem, és az ágyam mellett volt egy éjjeliszekrény, rajta egy pohár vízzel és egy gyógyszerrel. Ha tudnám, hogy hol vagyok és biztos lehetnék benne, hogy ebben a vízben nincs méreg, vagy valami, biztos megittam volna, hiszen szörnyen szomjas voltam, de így.. Inkább nézelődtem tovább. Az éjjeliszekrény mellett a sarokban volt egy tükör. Elég régi tükör, körülbelül akkora, mint én és fakerettel volt bekeretezve.
A tükör pont úgy volt fordítva, hogy láthassam benne magam, viszont lehet, hogy ezt inkább nem kellett volna megtennem. A karom, ami eddig zsibbadt, most égett a rajta lévő horzsolásoktól. A homlokom be volt kötözve egy fehér fáslival, ami átitatódott a fejemből kiszivárgott vértől, de ez cseppet sem zavart. Jobban zavart az, hogy mit keresek egy ilyen idegen helyen, ami még egy kicsit se mondható barátságosnak. Ráadásul egyedül vagyok, ami még jobban megijeszt. El kéne jutnom az ajtóig, kisétálni rajta, és hazafutni. Csak tudnám merre van az otthonom..
Próbáltam kiülni az ágy szélére, de a bal lábam nem mozdult. Megpróbáltam még egyszer, de semmi. A testem mindenhol nyílalt és égetett, de muszáj volt megnéznem, hogy mi lehet a lábammal, ezért lassan felhúztam a nadrágom szárát. A lábam is be volt fáslizva. Vagyis csak a bal. Az egész lábszáram bekötözve feküdt a lepedőn. Megfogtam a combomnál, és leraktam a földre, majd a jobb lábamat is kínok között, de sikerült áttornáznom. Vettem egy nagy levegőt, felálltam, de megszédültem, ezért kénytelen voltam megtámaszkodni az éjjeli szekrényben. Ekkor megint észrevettem a vizet és azt a kis fehér bogyót.
Eszembe jutott, hogy én ilyet már láttam valahol, és talán tudom, milyen gyógyszer ez.. Altató.. Nem! Fájdalomcsillapító! Vagy mégsem..?? Inkább nem kockáztatok, de az a víz.. Muszáj innom egy kortyot, muszáj erőt gyűjtenem és továbbmennem. Megfogtam a poharat, és a számhoz emeltem. A víz, ami végigcsurgott a torkomon szinte felélesztett. Akartam még egyet, de nem lehetett.. Majd később.
Elindultam. Egyik lábam a másik után. Egy, kettő.. Pár lépés után, már az ajtó előtt álltam és próbáltam lenyomni a kilincset, de az nem mozdult. Valaki kívülről bezárhatta. Egyetlen menekülési útvonalam maradt csak.. Az ablak. Bármilyen elvetemült is volt az, aki idehozott, elég buta lehetett ahhoz, hogy észrevegye, hogy az ablakon is simán ki lehet menni. Odabicegtem az ablakhoz, és megpróbáltam felnyomni magamat a párkányra, de nem ment. Túl gyenge voltam hozzá és túlságosan fájt. Kinéztem az ablakon és csak fákat láttam. Mindenhol nagy, magas, terebélyes, zöld fák. Sehol egy lélek.
Reménytelennek éreztem újra megpróbálni kimászni, mert ebben az állapotban úgyse jutnék messzire, vagy csak még jobban megsérülnék. Meg az igazat megvallva kifárasztott ez a pár lépés és semmi kedvem nem volt már küszködni, meg gondolkozni, csak pihenni szerettem volna. Visszasétáltam az ágyamhoz és leültem. Először a lábamat helyeztem el a heverőn, aztán a testem többi tagját is.
Pár percig csak a plafont néztem, aztán gondoltam egyet, az éjjeliszekrényhez nyúltam, bevettem a gyógyszert és a maradék vízzel együtt lenyeltem. Akár altató, akár fájdalomcsillapító, mindkettő jól jön most. Becsuktam a szemem és pár perc múlva elérte a hatását. Elviselhetőbbé vált a fájdalom, majd lassan álomba merültem. Pontosan öt perccel azelőtt, mielőtt kattant a zár.
A lövés messziről jött, mégis közelinek hangzott. Szerintem James észre se vette. A távolba néztem és reménykedtem, hogy nem látok semmi különöset. Csak egy autó közeledett felénk, de az lassan meg is állt és két nő szállt ki belőle, gyerekekkel. Kedvesen mosolyogtak ránk, majd lesétáltak a tengerhez. Lehet, csak képzeltem azt a hangot..
James vetett rám egy aggódó pillantást, de nem akartam, hogy gyanakodjon bármi miatt is.. Próbáltam vele nyugodtan és higgadtan beszélni, majd miután meggyőződtem róla, hogy semmit nem hallott, és megnyugtattam, hogy minden rendben van, felajánlotta, hogy hazakísér. Összeszedtük Bobyt, és elindultunk.
- Tudod.. Sarah nagyon hiányzik nekem..- szólalt meg hirtelen, ami nagyon meglepett. Most komolyan róla szeretne beszélni nekem??
- Sarah a volt barátnőd??-kérdeztem.
- Igen - válaszolta higgadtan. - Őrülten beleszerettem. Egyszerűen nem értettem, hogy miért csinálta az utóbbi hónapban azt, amit.. Nem hívott, nem keresett, nem mondott el semmit, végül teljesen eltávolodtunk egymástól. Aztán találkoztunk. Bunkó volt velem. Később rájöttem, hogy mindig is ilyen volt, csak sose vettem észre. A szerelem elvakított. Ekkor jöttem rá, hogy mekkora hülye voltam, hogy vele jártam. Meg se érdemelt.
Csak néztem, ahogy őszintén beszámol mindenről. Nem tudtam mit hozzáfűzni. Meglepett, mikor felhozta Saraht. Mikor látta, hogy zavarban vagyok, folytatta:
- Mikor átjöttél Amandához, már akkor látszott rajtad, hogy rendes lány vagy, bár akkor még nem nagyon foglalkoztattál. Tudod, ha barátnőm van, nem foglalkozok más csajokkal. De te valahogy mégis más voltál.
- Ezt hogy érted??- kérdeztem a szavába vágva.
- Nem tudom, csak megfogott benned valami. Különlegesnek tartottalak, habár nem is ismertelek. Mikor szakítottunk fontosnak tartottam, hogy megismerjelek. Ne érts félre, nem azért, mert be akarok csajozni.. Csak kíváncsi voltam, hogy egy olyan lány, mint Sarah és egy olyan lány, mint te.. Hát nem is tudom.. Kíváncsi voltam, milyen vagy hozzá képest.. Őt is különlegesnek tartottam. De talán csak a szépsége fogott meg.. Benned meg.. Más is.
- Mi más..?? - kezdtem, de nem tudtam befejezni, mert egy újabb lövés hangját hallottam, de ezt már csupán csak pár méterről.
Hátrafordultam, és alig akartam hinni a szememnek. Ott állt 20 méterre tőlem. A fény megvillant a fogsorán, ahogy rám villantotta a mosolyát és a szemében láttam a csillogást. Tisztában volt vele, hogy győzött. Megvagyunk. Nincs menekvés. Egy pillanatra, mintha megfagyott volna körülöttünk a levegő.
Ezután minden nagyon gyorsan történt..
James megfogta a kezemet, és húzott maga után. Futottunk olyan gyorsan, ahogy csak tudtunk. Aztán egy újabb lövés, és egy hangos, fájdalmas kiáltás. Éreztem, hogy a kéz, ami eddig fogott és húzott, most leránt a földre. Egy puffanás. Egy éles fájdalom a fejemben. Éreztem, ahogy a vér végigcsurog az arcomon. Sírni akartam, de már nem tudtam. A testem teljesen elernyedt, nem tudtam megmozdulni. Kinyitottam a szemem, még láttam, ahogy mellém lép és lehajol. A fájdalom, ami eddig belém hasított, most elmúlt. Lassan becsuktam a szemem és már nem tudtam kinyitni. Végleg elsötétült minden.
Sokszor gondolkoztam rajta, hogy milyen lehet a halál. Fájdalmas, esetleg nyugodt, csendes?? És tudni fogom-e ha bekövetkezik?? Mindig érdekelt, hogy vajon ha már nem lennék, hiányoznék-e bárkinek is. A családomnak biztosan, de másnak..?? Sírnának miatta?? Sírnának értem?? Egy ideig biztosan.. Sokszor gondolnának rám?? Talán igen, talán nem, de egy idő után úgyis elfelejtenének. Egy ideig kijárnak majd hozzám, emlegetnek.. Aztán a mindennapok gondjai elnyomják a fájdalmat, amit az elvesztésem okozott.
Csak percekig gondolkozhattam ezen, mert hirtelen világosság lett, és megjelent egy ráncos arc, ami felém nyúlt és felemelt a magasba. A következő pillanatban, már az ágyamban feküdtem egy plüss kutya mellett, aminek megfogtam a lábát. Anyukám nevetett, mikor látta, hogy mennyire örülök neki. Utána egy jó nagy szőrgombóc mászott felém. Hiszen ez a volt kutyám.. 2 éves koromban halhatott meg. Most meg egy focimeccsen vagyok.. Mi ez?? A bolondját járatják velem?? Egy újabb kép, és még egy.. Rengeteg ismerős arc, rengeteg helyszín, ahol már jártam. A képek másodpercek alatt mentek el a szemem előtt és jött egy újabb és újabb.. Csoporttársak, osztálytársak, barátok, rokonok.. Az emlékeim. Az életem.
Lassan véget ért a képsorozat és egy különös helyen találtam magam. Mellettem emberek voltak. Vagy talán nem is emberek.. De éreztem, hogy ott vannak. Néztek, pont úgy mint az osztálytársaim az első napon. Új voltam nekik. De nem mindenkinek.. Láttam, ahogy apukám közeledik felém, mellette mamámmal. Mamám mosolygott, és felém nyújtotta a kezét. Lehetetlenség.. Hiszen már mindketten rég meghaltak. Akkor most én is..?? Lesz, ami lesz. Innen már úgyse juthatok sehova. Biztonságban vagyok.
Már éppen nyújtottam én is a kezem mamám felé, mikor egy hirtelen rántást éreztem. Zuhantam le, nem tudom hová, de messze mindentől újra a sötétségbe. Mi történik velem?? Minden olyan gyors.. Újra éreztem a fájdalmat a fejemben és a bordáim között ahogy a levegőt vettem. A végtagjaim, mintha csak több száz késsel szúrnák, annyira elzsibbadtak. Éreztem, hogy visszatértem, de nem mertem kinyitni a szememet. Féltem.
