33. fejezet

  Egyedül maradtam. A nappaliból átsétáltam a konyhába. Az étel a sütőben szénné égett az események alatt, de már úgyis mindegy volt. Amúgy sem voltam éhes. Kiborítottam a lassagne-t a kukába és leültem az asztalhoz. Egyre csak gyülemlett bennem a feszültség és düh magam iránt. Utáltam magam, amiért ezt csináltam Jamesszel. Ő volt számomra az egyetlen, a legfontosabb és én ellöktem magamtól egy levél miatt. Egy levél miatt, ami egy betörést kezdeményezett, egy merényletet ellenem. És most, hogy ő elment, végleg egyedül vagyok. Akár el is vihetnek, akár meg is ölhetnek.. Mit számít már?? Megérdemelném azt a fájdalmat, amit neki okoztam. 

  Fél órával később szirénázást hallottam a házunk előtt. Kinéztem az ablakon. A rendőrség megérkezett, együtt anyummal, és a testvéreimmel. James tényleg elmondott mindent a szüleinek és a nagy felhajtásban anyumékhoz is eljutott a hír. 
- Minden rendben?! Jól vagy?? - rontott be anyum a házba. Ohh, ha tudná..
- Persze anyu, semmi bajom - mondtam neki közömbösen, de látszólag nem hitte el, ezért még gyorsan hozzátettem. - Még szerencse, hogy James itt volt.
- És ő most hol van?? - kérdezte, miközben körbenézett a konyhában, hátha a nagy sietségben nem vette észre. 
- Elment.
- Itt hagyott egyedül?! - kikerekedtek a szemei. - Ez nem vall rá..
- Összevesztünk anyu. Megkértem, hogy menjen el.. - még szép is lett volna, ha csak kérem. De nem. Hazudtam neki. Megbántottam.
  Anyum hitetlenkedve nézett rám. Nem értette, hogy egy ilyen helyzetben, mint ez, hogy hagyhatta itt egyedül valaki a barátnőjét, főleg ha az a barátnő, a saját lánya. Nem is érthette. Odaléptem hozzá és megöleltem. Bárhogy is volt, örültem annak, hogy itthon vannak, ő pedig annak, hogy látszólag tényleg nincs semmi bajom.

- Figyelj kicsim, tudom, hogy fáradt vagy, de szeretnélek megkérni egy apróságra - mondta, miután elengedtem a szorításomból. - Tudom, hogy megviselt ez az egész, de nem akarom, hogy a fiúk is átessenek rajta. Kicsik még, nem hiányzik nekik ez a felhajtás. Tudnál rájuk vigyázni addig, amíg én elintézek pár dolgot a rendőrökkel?? Valószínűleg majd te is kelleni fogsz nekik egy kihallgatásra.. Itt leszek a ház előtt, ha valami baj van. Sietek. Rendben??
- Persze anyu, menj csak. Majd szólj, ha mennem kell. 
- Szeretlek kicsim és köszönöm.
- Én is téged. 

  Habár anyum úgy akarta, hogy a fiúk estéje teljesen átlagos legyen, ezt bárhogy is akartam volna kivitelezni, nem hiszem, hogy összejött volna. A fiúk ugyanis odáig meg vissza voltak a villogó rendőrkocsiktól és a sok embertől, akik a házunk előtt álltak. 
- Kimehetünk Holly?? - kérdezte Jeremy, aki egész végig csak oda-vissza rohangált az ablak és a konyhaasztal között. 
- Szó sem lehet róla. Anyunak megígértem, hogy elmegyünk aludni, amíg ő elintézi a dolgokat.
- De nekünk eszünk ágában sincs aludni menni! - mondták mindketten egyszerre. - Kiszeretnénk menni Hollyyyy..!! 
- Bent biztonságosabb, mint kint a sötétben a sok ember között - mondtam, bár ebben nem voltam a legbiztosabb-,de ígérem, hogy ha most jók lesztek, akkor elintézem, hogy holnap tegyetek egy jó nagy kört a városban a rendőrautóval. Megegyeztünk??
 Elgondolkodva egymásra néztek, majd bólintottak. 
- De akkor se szeretnénk még aludni.
- Ha nem szeretnétek, akkor nem fogunk - mosolyogtam. - Válasszatok ki egy filmet, csinálok popcorn-t és mozizunk.
- Nem nem nem - lépett be anyum a konyhába.- Mindenki elmegy fürdeni, aztán befekszik a saját helyére és megpróbál aludni. Éjfél van.
- Ne mááár.. - válaszoltak erre a fiúk megintcsak egyszerre. Most komolyan.. Ezt gyakorolják??
- De igen és nincs vita. Nyomás - mondta anyum ellenkezést nem tűrő hangon, majd mikor a fiúk elindultak az emeletre hozzám fordult. - A kihallgatást áttették holnapra. Azt mondták, hogy hagynak pihenni. Pár napig itt lesznek, figyelik a házat. Nem kell aggódnod. Menj fel te is nyugodtan aludni. 
- Oké, csak még megnézek valamit - mosolyogtam, és elindultam a szekrény felé. 

Mikor láttam, hogy anyum kiment az ajtón, megfordultam és elkezdtem keresni a levelet. Megmertem volna rá esküdni, hogy az asztalon hagytam, de már mikor James elment és én átjöttem a nappaliból, akkor se volt ott. Körbenéztem a pulton, benéztem az asztal, és a székek alá, megnéztem a szemetesben, de nem találtam sehol. Gondoltam a fiúk vitték el, vagy anyum, de mikor megkérdeztem őket, mind azt válaszolták, hogy nem láttak semmiféle levelet. Feladtam, úgy voltam vele, majd másnap megkeresem. 

  Ránéztem az órára, ami 0:52t mutatott. Fürödni már nem volt kedvem, ezért elmentem átöltözni. Felhúztam a kedvenc alvós pólómat és a mamuszomat, és átcsoszogtam a fürdőszobából a szobámig. Beléptem az ajtón és felkapcsoltam a lámpát. Meglepően hideg volt odabent, nem emlékeztem, hogy kinyitottam volna az ablakot, de már semmiben sem voltam igazán biztos. Becsuktam, hogy ne fagyjak meg, majd megfordultam és az ágyam felé vettem az irányt. Lerúgtam magamról a mamuszokat és már éppen nyúltam a takarómért mikor megakadt valamin a szemem és ez a valami nem volt más, mint a fehér papírdarab az ismerős, hátborzongató írással, az ajtómra ragasztva. 

32. fejezet

  A történtek után visszamentünk a házba és magunkra zártuk az ajtót. Az ablakot becsuktuk, majd míg James felhívta a szüleit, hogy had maradjon estére, én törökülésben leültem a szőnyegre és csak bámultam magam elé. A gondolataimat kitöröltem, üres fejjel néztem a földet. 

  Miután James lerakta a telefont, odalépett elém és leült velem szemben. Közelebb csúszott, majd a két kezével magához húzott. Egy sebtapasszal beragasztotta a sebet a fejemen, és nyomott egy puszit a homlokomra. Mikor ránéztem, a szeme csillogott, láttam benne a félelmet és az aggodalmat. 
- Köszönöm - mondtam neki halkan. 
- Sajnálom, hogy nem jöttem hamarabb - válaszolta. Éreztem a hangjában a dühöt és az elkeseredettséget. - Ki tudja mit tett volna veled az az alak.. 
- De itt voltál, segítettél és szerencsére nem történt semmi komolyabb.. 
- De mi van ha elkések..?!
- Ne gondolj arra, hogy mi lett volna.. Nem lett semmi bajod és nekem sem. Ez a lényeg. Vegyük úgy, mintha nem történt volna semmi..
- Holly, egyszer már majdnem megöltek téged is, és engem is. Nem akarlak még egyszer veszélyben tudni. Ne mondd azt, hogy nem történt semmi, mert igenis történt és ezt nem lehet csak úgy a semmibe venni.. Betörtek a házatokba.. Az az ember bántott téged.. - a hangja elcsuklott és láttam, ahogy egy könnycsepp csordul ki a szeméből. - Fontos vagy nekem és nem akarom, hogy bajod essen, nem akarom még egyszer átélni azt az egészet, mint akkor, se semmi hasonlót.. Ha neked valami bajod esne.. Én.. - zokogott.
- Hé..- mondtam neki csendesen és magamhoz öleltem. - Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. Ez most csak egy baleset volt, nem lesz több ilyen..
- Nem tudhatod mit akart az az ember.. Lehet, hogy visszajön.. Szóltam apámnak is, hogy intézkedjen a rendőrségen. Megtalálják, és sittre kerül, bárki is volt az..
- Kérlek ne! - nyögtem ki rémülten és gyorsan. Nem szabad erről tudniuk.. Senkinek sem szabad.. - Hívd vissza őket és mondd meg nekik is, hogy ez csak egy kis baleset volt, semmi komoly. 
- Holly, te miről beszélsz?? Megőrültél?? Veszélyben vagy! 
- Nem, nem vagyok - tiltakoztam, mire ő mélyen a szemembe nézett.
- De igen, és ne veszekedj velem. Joguk van tudni, meg kell hogy védjenek. Egyedül nem tudlak, segítség kell.
- Nekem nem kell segítség és neked sem kell ezzel foglalkoznod! - tört ki belőlem. Nem akartam, hogy tudja.. Meg akartam védeni. - Nem akarom, hogy ezt az egészet olyan nagy dobra verjétek!
- Na jó, látom te tényleg beütötted a fejed.. - állt fel. - Kimegyek a konyhába és hozok neked egy pohár vízet. Addig maradj itt. 
  Hirtelen eszembe jutott a levél, amit a konyhaasztalon hagytam. Felugrottam, de olyan gyorsan, hogy megszédültem és elvesztettem az egyensúlyomat. Ő pont az utolsó pillanatban kapcsolt és még el tudott kapni, mielőtt a földre estem volna. 
- Kérlek ne menj be a konyhába. - kértem.
- Miért??
- Csak.. Nem szeretném - válaszoltam. Semmi normális indok nem jutott az eszembe. 
- Jó, rendben, de akkor legalább ülj le a kanapéra..

  Leültünk. Én hol a földre, hol rá néztem. Nem szabad tudnia róla. Nem lehet. Viszont ő már kiismert annyira, hogy észrevegye rajtam, hogy valami nincs rendben.  
- Holly, én érzem, hogy valamit nem mondasz el nekem. Pedig tudod, hogy bennem megbízhatsz. Bármikor, bármit elmondhatsz. Mindent szeretnék tudni, ami veled kapcsolatos.
- Nincs semmi, amiről tudnod kéne.. - próbáltam őszintének tűnni.
- Nem úgy látom..
- Te most direkt kötekszel velem?? Ha azt mondom, hogy nincs, akkor nincs..
- Miért kapod fel így a vizet?? 
- Mert utálom, ha kérdezősködnek - vágtam hozzá.
- Azt hittem, hogy azzal, hogy a barátod vagyok, elnyertem a jogot ahhoz, hogy mindent tudjak rólad. De akkor tévedtem.. Ne haragudj.. - mondta. Magához akart ölelni, de én ellöktem magamtól.

A szívem egy óriásit dobbant, a lelkem fájt legbelül. Igaza volt. Mindenben. Szükségem volt a segítségére. Nagyon is. És igenis joga volt tudni mindenről. De beleőrülnék abba, ha megint bajba keverném. Akárhogyan is, de ha az az ára, akkor inkább megbántom, minthogy valami baja essen. Ezt most magamnak kell megoldanom.

- Kérlek menj el.. - mondtam suttogva. A könnyeimet alig bírtam visszatartani. 
- Nem hagylak itt..
- James. Menj haza. Egyedül szeretnék lenni..
- Nem megyek sehova.
- De igen. Most. Azonnal. Kérlek. 
- Nem tehetem, szeretlek. 

Magához akart húzni újra, de még nagyobbat löktem rajta. Erősnek kellett maradnom. Nem láthatta meg rajtam, hogy darabokra hullok szét legbelül, amiért ezt kell tennem vele. Összeszedtem minden erőmet és kiböktem a legnagyobb hazugságot, amit valaha mondtam.

- Nincs rád szükségem. Nincs igazad semmiben. Csak felidegesítesz.. Utállak! Nem akarlak látni. Menj el!
- Tényleg ezt akarod?? - kérdezte, miközben könnyek csillogtak a szemében és értetlenül nézett rám. A fájdalom még jobban belém hasított.
- Igen ezt. - válaszoltam, mire felállt, homlokon puszilt és kiment a nappaliból. Egy pillanatra megállt a folyosón sóhajtott egyet és sírni kezdett. Mikor hallottam a bejárati ajtó kattanását én is elkezdtem eszeveszettül zokogni. Megbántottam azt az embert, akit a világon mindennél jobban szeretek. Sose fogja nekem megbocsátani..

A szél befújt a résnyire kinyitott konyhaablakon és felkapta az asztalon lévő papírdarabot. Az csak szállt és szállt, majd jobbra-balra libbenve szépen, lassan, nyugodtan hullott le a földre. A számomra már ismerős betűk a papíron úgy égtek, mint a gondolataimban. 
" Ha azt hitted, 1 év után megszabadulsz tőlem, nagyon nagyot tévedtél kisasszony. Visszatértem, hamarosan újra találkozunk."