Miután megitta a kakaóját és sikerült magammal elhitetnem, hogy ez a valóság, felajánlottam, hogy körbevezetem a környéken. Elvégre, csak új errefelé.
Meglepetésemre, nagyon örült az ötletnek. Egyetlen bökkenő akadt már csupán: anyum. Ugyanis bármilyen kedves, és "figyelmes" (biztos vagyok benne, hogy meglátta az arcomon, hogy nem hétköznapi, amit eziránt a fiú iránt érzek), még mindig ott van a tilalma, hogy nem mehetek sehova, márpedig ezt nemigen fogja feloldani, még egy őrülten helyes fiú kedvéért sem. Ezt közöltem James-szel is, aki teljesen biztos volt magában, és csak ennyit mondott rá:
- Ha megpróbálod veszíthetsz, de ha meg sem próbálod, akkor már veszítettél.
Hallgatóztam az ajtóból, hátha hallok valamit anyum döntéséből.
- Kérem! - könyörgött James. - Ki más ismerné jobban a környéket, ha nem az Ön lánya??
- De meg kell értened, nem lehet..
- Vigyáznék rá, nem történhet semmi baj vele.
- Nem hiszem, hogy egyedül el tudnál bánni vele..
- Akkor visszük a kutyust is, csak engedje meg - a mondat végén eleresztette a legcsábosabb mosolyát.
- Még így se túl biztató a helyzet, de legyen, ha ennyire akarod - adta fel anyum. - De a kutya veletek megy! Nem akarok ma valakit kórházba vinni miatta.
- Rendben - mosolygott James. - Köszönöm.
- Hát van mit.. - sóhajtott anyum.
- Látod, megmondtam - lökött meg finoman a srác a kezével, mikor kijött a szobából.
Boldogan futottam a pórázért és Bobyért. Mikor összeszedtem a kutyát, és magamat is, elindultunk a tengerpart felé.
Gyönyörű szép nap volt. Hét ágra sütött a nap, a madarak csiripeltek, és a víz is sokat sejtően csillogott. Mintha az időjárás is kedvezne most a mi kis sétánknak. Boby boldogan futkározott körülöttünk, gondolom ő is nagyon élvezte a napsütést. Sokáig nem szóltunk egymáshoz egy szót sem, majd mint ahogy otthon is, James törte meg a már nem annyira kínos csendet:
- Tudod Holly, én imádom a tengert.
- Miért??
- Csak nézd. Merülj el a hullámokban. Teljesen ellazít.
Sokáig néztem, próbáltam elmerülni benne, de a szívem annyira gyorsan vert, hogy sokkal inkább az terelte el a figyelmemet. Nagyon örültem, hogy vele lehetek.
- Valóban - mondtam végül. - Egyszerűen csodálatos.
- Mit szólnál hozzá, ha belemennénk?? - kérdezte, mélyen a szemembe nézve.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet - válaszoltam.
- Miért, mi a kifogásod ellene?? - kérdezte, mostmár komolyabb tekintettel. - Hát.. - teljesen összezavart ezzel a nézésével. - Túl hideg.
- Ohh, ha csak ez a baj.. - vigyorgott rám, majd mire bármit is tehettem volna, már a karjaiban voltam.
- Tegyél le, most azonnal! - követeltem, de hiába. Mire észhez tértem, már a vízben állt.
- Ha tovább nyafogsz, elengedlek - mondta, mire jobbnak láttam, hogyha befogom a számat.
Szédületesen jó érzés volt a karjai közt.
Sokáig ácsorgott így velem a vízben, hol a szemembe, hol a távolba nézve. Teljesen belemerültem az arccsontja tanulmányozásába, mire egy hirtelen mozdulattal megfordult és elkezdett kifele szaladni a vízből. Nagyon meglepődtem, hátra is néztem, mi lehet rohanásának az oka, mire minden megvilágosodott. Ugyanis egy jókora hullám közeledett felénk, és úgy tűnt arra pályázik, hogy bekapjon és lenyeljen minket.
Miután a sokktól és ijedtségtől megszabadulva kiértünk a partra, mindketten elkezdtünk nevetni. Ilyen jót, bevallom, már rég nevettem. Olyan felszabadultnak éreztem mellette magam, mint még soha.
Úgy éreztem, hogy régóta nem volt ilyen jó napom és hogy ennek semmi és senki nem vethet véget. Mikor viszont mögöttem meghallottam a pisztolylövést, rájöttem.. Tévedtem.
